Smink
Mire figyeljünk a sminkelésénél, ha kontaktlencsét viselünk?
Természetes igény, hogy a kontaktlencse viselők is sminkelni akarnak, hiszen a szépség és jól ápoltság minden nőnek fontos. Van azonban pár sminkelési szabály, amelyre jobban kell figyelnünk, ha a szemüveg helyett a lencsét választjuk.
Sminkek, melyekkel fiatalabbnak látszunk
Ha van is olyan kedvenc sminkünk, aminek az elkészítésében annyira rutinosak vagyunk, hogy akár csukott szemmel meg tudjuk csinálni, jó, ha tudjuk: nem áll jól minden életkorban ugyanaz. Ha szeretnénk pár évet letagadni, érdemes bevetni az alábbi, profik által ajánlott praktikákat.
Sminkelési szokások, amik öregítenek
Sminkelni a nők leginkább azért szoktak, hogy szebbnek, illetve egy bizonyos kor fölött fiatalabbnak is látszanak. Csakhogy vannak olyan hibák, amiket ha elkövetnek, épp az ellenkező hatást érik el az arcfestéssel - ezért is érdemes kerülni az alábbiakat.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.