Sminkelési szokások, amik öregítenek

Sminkelni a nők leginkább azért szoktak, hogy szebbnek, illetve egy bizonyos kor fölött fiatalabbnak is látszanak. Csakhogy vannak olyan hibák, amiket ha elkövetnek, épp az ellenkező hatást érik el az arcfestéssel - ezért is érdemes kerülni az alábbiakat.

Túl sok alapozó

Ha az alapozót túl vastag rétegben visszük fel az arcunkra, akkor beleülhet az apró ráncokba, szarkalábakba, és ahelyett, hogy jótékonyan elfedné őket, csak még inkább felhívja a figyelmet rájuk - ez különösen a púderes állagúakra jellemző. Harminc fölött már mindenképp érdemes könnyebb textúrájú, folyékony terméket választani, lehetőleg olyat, ami hidratál és fényvédőt is tartalmaz.

Túl sok korrektor

Ennél a terméknél is igaz, hogy a kevesebb több, mert túl vastag rétegben pont arra a bőrhibára tereli a figyelmet, amit szeretnénk elfedni vele. Egyszerre mindig csak keveset használjunk az egyes területekre, és vékonyan, ecsettel, vagy a gyűrűsujjunkkal, finom, ütögető mozdulatokkal dolgozzuk a bőrbe.

Fémes fényű szemfesték

Különösen negyven fölött érdemes kerülni, amikor a szemhéj, illetve a szem körüli bőr már kicsit megereszkedik. Ha a szemfesték beleül a ráncokba, illetve lecsúszik a szemekről, az nem szép látvány, és nagyon öregít.

Egy idő után érdemes finomabban sminkelni magunkat
Egy idő után érdemes finomabban sminkelni magunkat

Sötétvörös rúzs

A sötét színek optikailag kisebbnek láttatnak mindent, éppen ezért a korral, mikor az ajkak vesztenek teltségükből, és kissé elvékonyodnak, mindenképpen érdemes kerülni a sötétebb vöröses árnyalatú rúzsokat. Bizonyos árnyalatok ráadásul még a fogakat is sárgábbnak mutathatják, ami szintén öregít. Válasszunk világosabb, rózsaszínes vagy korallos árnyalatokat, és használjunk ápoló hatású szájfényt, ami optikailag teltebbnek mutatja az ajkat.

Szokások, amik lassítják az öregedést Mindannyian megöregszünk - ez tény, és elkerülhetetlen. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan dolgok, amiket megtehetünk azért, hogy ez a folyamat minél lassabban menjen végbe. Melyek ezek a szokások?

Túlszedett szemöldök

A vékony, néhány szálból álló szemöldök szintén nem túl fiatalos, és fiatalon sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl vékonyra szedik, és a szálak egyszerűen nem nőnek vissza. Szerencsére most már sok olyan készlet kapható, amivel optikailag dúsítható a szemöldök - a kicsit vastagabb, íveltebb vonal természetesebb hatású, és kevésbé öreges.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.