Dolgok, amikkel ártunk a szemünknek

Szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk, mégis hajlmosak vagyunk elhanyagolni az ápolását. A nemtörődömségünk pedig akár a látásunkat is veszélyeztetheti.

Annak érdekében, hogy szemünk, látásunk az évek előrehaladtával is ép maradjon, vannak bizonyos rossz szokások, amiken érdemes változtatni.

Szabad aludni kontaklencsével?

Bár a technológia fejlődésével mára már kialakítottak úgynevezett hosszabb viselési idejű lencséket is, amelyekkel a szemünkben elméletileg akár aludni is lehet, a szakértők ezt azért mégsem ajánják. Az Amerikai Szemészeti Akadémia tanulmánya szerint 10-15-ször magyobb a szaruhártya fekély kialakulásának kockázata azoknál, akik hosszabb viselési idejű lencséket használnak, mint azoknál, akik csak napközben hordják kontaklencséjüket.

"A csukott szem éjszaka egyébként is kevesebb oxigénhez jut, ám ha még kontaklencsét is viselünk, akkor az éjszakai csökkent oxigén mennyiség sem tud eljutni a szaruhártyához. Az oxigénhiány pedig fekélyes kötőhártya-gyulladást , de akár látáscsökkenést is okozhat" - véli Deeba Chaudri, New York-i székhelyű optometrista.

A szem nemcsak a lélek tükre, hanem az egészségé is, és aki ért hozzá, sokféle betegséget korán el tud csípni azzal, ha alaposan megfigyeli önmagát. Korábbi cikkünkben 13 olyan dologot gyűjtöttünk össze, amit a szemünk elárul az egészségünkről.

A szemdörzsölés árt a szemnek

Akár kontaktlencsét viselünk, akár nem, a felesleges szemrözsölést érdemes elkerülni. "Megesik, hogy a szemünk viszketni kezd és meg kell vakarnunk, de ilyekor jobban tesszük, ha becsukjuk a szemünket és csak a szemhélyunkat érintjük meg" - mondja Chaudri.

A túl erős dörzsölés egyrészt megsértheti a vérereket, másrészt pedig kezünkkel akár különféle baktériumokat is bevihetünk, amik aztán gyulladások kialakulásához vezethetnek.

Nemtörődömségünk pedig akár a látásunkat is veszélyeztetheti., szemészet szemészeti problémák kötőhártya-gyulladás kontaktlencse smink szem látás
Nemtörődömségünk akár a látásunkat is veszélyeztetheti

Fontos a rendszeres szemvizsgálat

"Sok olyan páciensem van, aki mikor első alkalommal nálam jár, elmeséli, hogy már több éve, akár évtizede nem volt szemvizsgálaton , mert mikor évekkel ezelőtt utoljára szemészeten járt, mindent rendben találtak" - meséli Deeba Chaudri. A szakértő szerint azonban nem csak akkor kellene szemészetre mennünk, mikor látásromlást észlelük. Mint mondja, mivel a szem mögött nincsenek fájdalom receptorok, a megsérült vérerekre és különféle tumoros elváltozásokra is csak akkor derülhet fény, ha megvizsgáltatjuk szemünket. Vagy még rosszabb: ha olyan stádiumba kerül, mikor már a látásunkat is zavarja.

Monitort bámulunk éjjel-nappal

A digitális kütyük - számítógépek, tabletek, okotelefonok - képernyője kék fény bocsát ki , ami a szemorvosok szerint legalább olyan káros lehet, mint a napsugárzás. Az órákon át tartó monitorra bámulás ráadásul még szem- és fejfájást is okozhat. Chaudri szerint az úgynevezett 20 perces szabályt kellen követnünk: minden 20 percnyi monitorra bámulást 20 másdoperces szüneteknek kellene követnie. Ebben a 20 másodpercben tudatosan próbáljunk meg előbb közelebbi, majd távolabbi tárgyakra - ne aképernyőre! - fókuszálni.

A szemceruza és a vízvonal megfertőzheti a szemet

A vízvonal kihúzása nagyon divatos sminktrükk, ám Chaudri szerint legalább olyan kockázatos is. "Amikor szemceruzával kihúzzuk a vízvonalunkat, a szemfesték a könnyeinkkel keveredik" - magyarázza a szakértő. Ha kontaklencsét viselünk, az apró szemfesték darabkák akár rá is ragadhatnka a lencsére, amik akadályozhatják, hogy szemünk megfelelő oxigénhez jussanak. De még ha nem is viselünk lencsét, ezek az apró szemfesték darabkák könnyen okozhatnak fertőzést.

Chaudri szerint még veszélyesebbek a folyékony szemtusok. Míg a szemceruzák hegye ugyanis folyamatosan kopik, addig a szemtusok applikátora állandó, ami így sokkal könnyebben vihet fel fertőzést a szemre, akár a kupakból.

Szabad sminkben aludni?

Az éjszakára arcunkon hagyott smink nem csak a párnánkon fog reggelre nyomot hagyni, hanem bőrünkön, szemünkön is: eltömítheti a pórusokat, a kifestett szempilláról leváló festékdarabkák irritálhajták a szemet. Az eltömődött pórusok a pattanások kialakulásának melegágya, szemünkön pedig akár árpa is kialakulhat.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!