
Minimálbér



Már érkeznek az emelt fizetések a legkisebb keresetűekhez
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol.






Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Az ország déli, délnyugati felén erőteljes felhőképződés várható, többfelé alakul ki zápor, zivatar, néhol akár felhőszakadás is előfordulhat. Ezzel szemben északabbra, északkeletebbre nagy területen csökken a felhőzet, és a kevésbé felhős, derült tájak lesznek túlsúlyban, arrafelé kicsi a csapadék valószínűsége. A szél csak záporos, zivataros gócok környezetében lehet átmenetileg élénk vagy erős. A minimum-hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között alakul, ennél hidegebb idő az északkeleti tájakon lehet. Ma a nyugati országrészben érezhető fronthatás.