Merkely Béla
Áttörés jöhet a tüdőrák felismerésében
Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket automatikus elemző, mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését – mondta Merkely Béla, az SE rektora.
Merkely: Európában még zajlik az ötödik hullám
A hétvégén 8370 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 3615 beteget pedig kórházban ápoltak. Közülük azonban már csak 132 -en szorultak lélegeztetésre. Három nap alatt 197-en haltak meg a járvány következében - derült ki a hétfői kormányzati adatokból.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.