Merkely: Európában még zajlik az ötödik hullám

A hétvégén 8370 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 3615 beteget pedig kórházban ápoltak. Közülük azonban már csak 132 -en szorultak lélegeztetésre. Három nap alatt 197-en haltak meg a járvány következében - derült ki a hétfői kormányzati adatokból.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Senior Akadémia keretében tartott hétfő esti előadásában úgy fogalmazott: Európában még zajlik az ötödik hullám, de relatíve javul a helyzet. Azt mondta a Népszava tudósításában , hogy mindenhol csökkenek az esetszámok. Az omikron kevesebb súlyos megbetegedést okozott, valamelyest kisebb volt a halálozás, de a vírusnak kitett, fogékony, oltással nem védett lakosságból szinte mindenkit meg tudott fertőzni. A rektor felidézte, hogy míg a harmadik hullámban 45 ezer megbetegedés és 16 ezer haláleset volt, a negyedikben 437 ezer beteg és 9 ezer halott, az ötödik, omikron vírus okozta hullámban 517 ezer megbetegedés mellett, 4260-an haltak meg.

dsada
Hat és félszeres a különbség az oltatlanok javára a lélegeztetésre szorulók körében (képünk illusztráció). Fotó: Getty Images

Magyarországon nagyjából 6,5 millió embert oltottak be idén február végéig. Legalább két vakcinát 6,1 millióan kaptak. A 80 év felettieknek valamivel több mint kétharmada védettnek tekinthető, de meglepő módon a legnagyobb arányban 87,2 százalékban a 70 és 80 év közöttiek lettek beoltva. A náluk fiatalabb korosztályok átoltottsága csekélyebb. Például a 25-49 éveseknél már csak 63 százalék, míg a 18 -24 éveseknél 55 százalék. Az általános és középiskolai tanulóknak pedig már csak a harmadának van két oltása. Mindez annak ellenére alakult így, hogy számos adat egyértelműen bizonyította, hogy minél magasabb a vakcináció, annál alacsonyabb a halálozás.

Merkely emlékeztetett arra, hogy egy bizonyos szint, 65-66 százalékos átoltottság alatt mind a halálozási, mind a súlyos megbetegedési adatok nagyobbak. A professzor erről adatokat is mutatott: ábrája szerint 3,6-szer gyakrabban kerültek kórházba azok, akik nem kaptak oltást, szemben a kétszer oltottakkal. Még nagyobb, hat és félszeres a különbség az oltatlanok javára a lélegeztetésre szorulók körében. Merkely megjegyezte: nincs 100 százalékos megelőzési lehetőség, hiszen ahány ember, annyi társbetegség, de az egyértelműen látszik az adatokból, hogy ha valaki megkapta a két oltását, annak lényegesen nőttek az esélyei a vírussal szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.