Koronavírus Világjárvány
WHO: a kijárási tilalom nem elég
A kijárási korlátozásokkal mindössze lelassítani tudjuk a koronavírus-járványt. A valódi feltartóztatáshoz azonban az országoknak célzott vírusellenes stratégiákat is be kell vetniük - hívta fel a figyelmet Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Koronavírus: már Olaszországban a legtöbb az áldozat
Olaszországban csütörtökön a halálos áldozatok száma meghaladta koronavírus-fertőzés következtében Kínában elhunytakét, Vuhanból, a COVID-19 járvány kiindulási pontjából nem jelentettek új hazai fertőzötteket. Közben világszerte nő a fertőzöttek száma - Afrikát például hetekig megkímélte a SARS-CoV-2, most 54 országból már 34-ben jelen van.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.