Koronavírus Ünnep
Ilyen a biztonságos karácsony világjárvány idején
Szűk körű és rövid karácsonyi összejövetelekre kéri a lakosságot Boris Johnson brit miniszterelnök. Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi járványhelyzetben a kis karácsony a biztonságos karácsony. Az oltási kampány hatására viszont húsvétra jobb lesz a helyzet, a következő karácsonyt pedig már mindenki a korábban megszokott módon ünnepelheti - jegyezte meg.
Koronavírus: mi lesz az idősek idősávjával az ünnepi időszakban?
A koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11-e után. Arra számítanak ugyanis, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és a gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.