Koronavírus Németország
Koronavírus: zsúfoltak a holland kórházak
Németországban megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, valamint a regisztrált fertőzöttek száma is emelkedik, de viszonylag lassú ütemben. Hollandiában lassan elfogynak a szabad kórházi ágyak az intenzív osztályokon.
Koronavírus: Németországban is romlik a helyzet
Németországban átlépte az 50 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint szombat délelőtt 53 340 fertőzöttet tartottak nyilván. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 281-ről 395-re emelkedett egy nap alatt. A Benelux-államokban is súlyosbodik a helyzet.
Gyógyszerkereső
Kora délelőttig a délnyugati, nyugati országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordul. Ezt követően ott is csökken a felhőzet, és mindenhol napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel. A déli országrészben lehet több gomoly, amelyekből délután ott záporeső is kialakulhat. Időnként megélénkül a keleties szél. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 10, 19 fok között várható. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.