Ráktúlélő hírességek üzentek Tompos Kátyának

„A legfontosabb, hogy bízzon magában és higgyen abban, nem fordulhat elő, hogy ő elmenne” – üzente Tompos Kátyának Forgács Gábor színész-humorista, aki már maga is megküzdött a rákkal. De nem ő az egyetlen, aki erőt adó gondolatokkal próbálta motiválni a színésznőt.

Mint már nálunk is olvashattad, ritka daganatos betegséggel küzd Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznő. A kezelés költségeinek fedezését most egy nagy összefogással próbálják segíteni a barátai, a pályatársai és a Fábián Juli Emlékalapítvány képviselői. Emellett pedig rengetegen igyekeznek lelki erőt adni a hírességnek.

„Legyen önző, most az egyszer az életben felejtsen el mindent, csak a gyógyulására gondoljon. Engem ez mentett meg” – mondta el a Blikknek Mészáros Árpád Zsolt, a május 25-én esedékes jótékonysági koncert egyik szervezője, aki maga is ráktúlélő. De nem ő az egyetlen híres sorstárs, aki üzent a színésznőnek. Az alábbiakban a legszívhezszólóbb gondolatokból válogatunk.

Tompos Kátya énekel
Tompos Kátya énekel a 11. Ördögkatlan Fesztiválon, 2018. augusztus 1-jén. Fotó: MTI/Sóki Tamás

„Kátya, kérlek, ne veszítsd el a reményt!”

„Bízzon az orvosaiban, csak nekik higgyen. Mantrázza folyamatosan, még ha éppen nem is hiszi el, hogy »meg fogok gyógyulni, rám még itt szükség van, erős vagyok, és megmutatom, hogy képes vagyok erre is!«” – üzente Tompos Kátyának Zalatnay Sarolta, aki 2002-ben küzdött meg a rákkal.

Ilyenkor minden rosszat el kell engedni, és csak a gyógyulásban bízni. Kátya, kérlek, ne veszítsd el a reményt! Egy ilyen ragyogó, aranytorkú színésznővel nem fordulhat elő, hogy nem kapja vissza a hangját és az egészségét. Az a világ legnagyobb igazságtalansága volna” – ezt már Tallós Rita mondta.

Forgács Gábor pedig, aki már két végstádiumú rákon is túl van, azt mondta, neki az orvosok maximum két évet jósoltak, de már a harmadikat is átlépte. Saját bevallása szerint ő annak köszönheti a legtöbbet, hogy nem veszítette el a humorát, és még a legrosszabb időszakban is tudott magán nevetni, illetve képes volt „kívülről figyelni” a helyzetet. „Ez nagyon sokat segíthet. A legfontosabb, hogy bízzon magában és higgyen abban, nem fordulhat elő, hogy ő elmenne” – tette hozzá.

Aki bármekkora összeggel segítené Tompos Kátya gyógyulását, az alábbi számlaszámra utalhat május 25-éig:
 • Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány
 • Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000
 • Megjegyzés vagy közlemény: Tompos Kátya

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A kevés gomolyfelhő mellett alapvetően napos időre számíthatunk, legfeljebb a keleti határ közelében alakulhat ki futó zápor. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén lehet mérsékeltebb a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.Késő estére 13 és 20 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?