Karrier
8 munka, ami növelheti a rák kockázatát
"A munka beteggé tesz" - szól a sokszor idézett közhely, ami bizonyos esetekben fokozottan igaz lehet. Kutatások szerint ugyanis vannak bizonyos foglalkozások, amelyeknél nagyobb az esély a daganatos betegségek kialakulására. Cikkünkből kiderül, melyek ezek.
Lelki különbségek a két nem között
Akár hölgyek társalgásába hallgatunk bele, akár a férfiak jóízű, italozás melletti beszélgetésébe, a fő téma mindig a másik nem - hol ilyen, hol olyan hangulatban. Miért értjük meg olyan nehezen a másik nemet? Milyen különbségek okozzák a konfliktusokat?
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti országrészben a legtöbb napsütéssel. Helyenként - nagyobb eséllyel hazánk délnyugati felén - fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.