Hiába dolgoznának a nők szülés után

Az EU második leggyengébb adatát mérték Magyarországon, amikor azt kutatták, hányan dolgoznak részmunkaidőben. Az Eurostat arra jutott: az összes magyar munkavállaló 4,3 százaléka dolgozik napi 8 óránál kevesebbet.

Hiába dolgoznának a nők szülés után részmunkaidőben

Ezért nem szülnek a magyar nők A következő nemzeti konzultáció témájáról, a gyermekvállalás ösztönzéséről rendezett konferenciát a TASZ. Kiderült ugyanis, attól, hogy több pénzt raknak a rendszerbe, még nem születik automatikusan több gyerek. A konferenciára meghívták Novák Katalin családügyi államtitkárt, de nem ment el. Pedig hallhatott volna pár fontos okot, ötletet .

Hiába segíthet papíron a részmunkaidő a nőknek visszatérni a munkába szülés után, a dolgozó magyar nőknek csak 6,2 százaléka van részmunkára bejelentve: ez az EU-ban a harmadik legalacsonyabb adat. A magyar férfiak között még kisebb, 2,7 százalékos a részmunkaidősök aránya - pedig akkor még szó sem volt azokról, akik 4 vagy 6 órára vannak bejelentve, de közben napi 8 órát dolgoznak.

A kevés részmunkaidős magyar jelentős része, több mint negyede viszont szeretne többet dolgozni, de nem kap teljes állást. Ez leginkább a férfiak problémája, három magyar részmunkaidőben dolgozó férfi közül egy azért választja ezt a foglalkoztatási formát, mert a másik lehetősége a munkanélküliség - írja cikkében a hvg.hu .

Dolgozó anya, gyerekvállalás, baba, család, karrier, családalapítás szülés terhesség gyermekvállalás munkahely részmunkaidő anyaság karrier
A részmunkaidő segítene a nőknek visszatérni a munkába a szülés után

Ezalatt Európában...

Az EU-ban a legjobban Hollandiában működik a részmunkaidő rendszere, ott a nők háromnegyede, a férfiak negyede dolgozik így, de Ausztriában is majdnem minden második nő és tizedik férfi így dolgozik.

Korábbi cikkünkben idéztük Szikra Dorottyát, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársát, aki szerint a magyar állam 100 éve gondolkodik azon, hogyan lehetne növelni a gyermekvállalási kedvet, amihez a nemzetközi szakirodalom amúgy elég jó támpontokat ad. Azok szerint a következő szociálpolitikai intézkedések befolyásolják a 21. században a gyerekvállalást:

  • ha elősegítik a nők munkahelyi előremenetelét, elhelyezkedését
  • ha magas színvonalú az ellátás, például elérhetőek a bölcsődék
  • ha az apák szerepvállalását erősítik

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!