Hőhullámok
Klímaválság nélkül ilyen lett volna az idei július
Az emberiség által előidézett éghajlatváltozásnak elsöprő szerepe volt az Észak-Amerikában, Európában és Kínában tapasztalt júliusi hőhullámokban – állítják a World Weather Attribution (WWA) nevű nemzetközi tudományos kezdeményezés klímaszakértői.
„Száraz vagyok, mint a sivatag”
A menopauza évente nők millióit érinti, közülük a legtöbben mégis csendben, magukba zárkózva próbálnak megküzdeni a változókor kihívásaival. Bár egyre kevésbé tabu, ahhoz, hogy nyíltan lehessen vállalni fontos, hogy minél többet beszéljünk a változókor két arcáról, a testi és a lelki tünetekről.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.