Tízből nyolc nő szenved ettől – és nyáron csak még rosszabb

A nyári forróság kivétel nélkül mindenkit megvisel. Ám a menopauza időszakában járó, hőhullámokkal küzdő nőket az átlagosnál jóval kellemetlenebbül érintheti a kánikula. Szakértői tippek következnek.

A nők átlagosan 45 és 50 éves koruk között tapasztalják a menopauza első jeleit. A hormonális változással járó életszakasz során fokozatosan leáll a petefészkek ciklusos működése, ez pedig olyan kellemetlen tünetekkel járhat együtt, mint a hajhullás, a hangulatingadozás, az alvászavar vagy a nyáron fokozottan zavaró hőhullám. Ez utóbbi leginkább a test felső részén, az arcon, a nyakon és a mellkason tapasztalható, valamint gyakran jár együtt kipirulással.

„A hőhullámok hátterében elsősorban a menopauzára jellemző hormonszint-változások, különösen az ösztrogénszint csökkenése áll, amely valószínűleg befolyásolja az agyban lévő hőszabályozó központ működését. Emellett szerepet játszhat a hőszabályozásban résztvevő szerotonin és más neurotranszmitterek szintjének változása is” – mondta dr. Baló Tímea, az RMC Clinics endokrinológus és diabetológus szakorvosa. A szakértő hozzátette, hogy egyes életmódbeli tényezők – mint például a dohányzás, a koffein- és alkoholfogyasztás, valamint bizonyos gyógyszerek szedése – is ronthatnak a panaszokon.

nő izzad
Nem kell, hogy a nyár egyet jelentsen a szenvedéssel. Fotó: Getty Images

Tízből nyolc nő megküzd ezzel

A nők 75-80 százaléka tapasztal hőhullámokat a változókorban, amelyek intenzitása, gyakorisága és időtartama egyénenként eltérhet. Az erősségük a klimax elején a legsúlyosabb, de a hőhullámok megjelenhetnek már a pre- és a perimenopauza időszakában is, tehát akár évekkel a tényleges menopauza előtt.

Nyáron a meleg és a magas páratartalom hatására erőteljesebben jelentkezhetnek a hőhullámok, mivel ezzel arányosan a testhőmérséklet is növekszik, ami triggerelheti a szervezet hőszabályozását. Az izzadás és a hirtelen kipirulás a kánikulával párosítva rendkívül kényelmetlen időszakot jelenthet a klimaxoló nők számára, akiknél legalább hetekig, de akár évekig is fennállhat ez a tünet.

5 tipp, amellyel könnyebben átvészeled a nyarat

A szakértő szerint az alábbiakat betartva hőhullámokkal küzdő, klimaxoló nőként is élvezhetőbbé teheted a nyarat:

  1. Válassz vékony, lenge, jól szellőző anyagokból készült ruhát! A hosszú pamut és lenvászon darabok, amelyek nem simulnak a bőrhöz, csökkenthetik a melegérzetet, és védenek a közvetlen napsugárzástól is.
  2. A folyadékpótlás egyébként is rendkívül fontos nyáron, de ráadásként a menopauza okozta hőhullámokat is képes enyhíteni. Segíthet továbbá, ha veszel napközben egy hűsítő zuhanyt.
  3. A táplálkozásra is érdemes odafigyelni a klimax időszakában – főként nyáron. „A mediterrán étrendet követő nők körében kisebb a hőhullámok előfordulásának gyakorisága. Míg a szénhidrátban és zsírban gazdag étkezés, a forró, fűszeres ételek és az édesítőszerek ronthatják a tüneteket” – figyelmeztetett a szakértő.
  4. Bár a menopauza járhat súlygyarapodással, nyáron érdemes kerülni az intenzív testmozgással járó gyakorlatokat és szabadidős tevékenységeket, mivel ezek fokozott testhőemelkedéshez, izzadáshoz vezetnek, tehát erősítik a hőhullámokat. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a rendszeres mozgás mindenképp ajánlott a klimax időszakában. A nyári melegben ezt mindig hűvösebb helyiségben végezd, és válassz olyan gyakorlatokat, amelyek nem emelik meg túlzottan a pulzusszámot.
  5. A menopauza testi és lelki tüneteinek enyhítéséhez elengedhetetlen a támogató közeg, de ajánlott az orvosi konzultáció is, ugyanis a tünetek enyhíthetők. Az ösztrogénhiány tünetei biztonságosan enyhíthetők hormonpótló terápiával. A terápiát az utolsó menstruációs vérzéstől számítva 10 éven belül el kell kezdeni, kizárólag 60 év alatti pácienseknél. A kezelés megkezdése előtt azonban részletes kivizsgálás szükséges, amely magában foglalja a vénás trombózis, a stroke és az emlő-, illetve egyéb nőgyógyászati daganatok rizikóbecslését is. Amennyiben ezekre vonatkozóan nem áll fenn fokozott kockázat, a kezelés megkezdhető. A hormonpótlás segít a hőhullámok, a hangulatingadozás, az alvászavarok, a libidócsökkenés és a hüvelyszárazság megelőzésében, és nem jelent nagyobb kockázatot, mint a fogamzásgátlás.

A menopauza három állomása
A menopauza minden nő életében elérkezik egyszer, felkészülni azonban viszonylag nehéz rá. A klimax gyakran kellemetlen tünetekkel jár, ráadásul az akár 15 évig is eltartó folyamatnak több szakasza van, különböző panaszokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!