Együttérzés
Mit tegyünk, ha idegesítenek az emberek?
A városi élet természetes velejárója a tömeg vagy például a sorban állás - sokan feszültek lesznek, ha embertársaik túl sokan, és túl szorosan állnak körülöttük. A kutatók nemcsak arra jöttek rá, hogy miért reagálunk így, de azt is, mit tehetünk ellene.
Gyógyszerkereső
Általában erősen felhős, borult idő várható. A látási viszonyok nagyrészt javulnak, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradhatnak tartósabban párás, ködös területek. Mindeközben délnyugat felől ismét egyre többfelé várható eső, záporeső - estig jellemzően még csak hazánk nyugati felén, kétharmadán. Többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon a délkeleti, keleti, a Dél-Alföldön a déli szél erősödik meg, utóbbi tájakon viharos lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de helyenként a nyugati határszélen alacsonyabb, míg a szelesebb délkeleten magasabb értéket is mérhetünk.Késő estére -1 és +8 közé csökken a hőmérséklet. Szombaton gyenge vagy mérsékelt melegfronti hatásra készülhetünk, amely megterhelő lehet az arra érzékenyeknek.