Az Amerikai Pszichológiai Társaság által kiadott legfrissebb tanulmány szerint már a hároméves gyerekek is meg tudják különböztetni, mikor nyavalyog csupán egy felnőtt, és mikor van tényleg komoly baja. A megfigyelések azt mutatják, hogy a kicsik csak azok felé fordulnak együttérzéssel, akik tényleg rászorulnak.
A című lapban megjelent tanulmány során 48 harminchat és harminckilenc hónap közötti kisfiút és kislányt követtek nyomon, akiknek három különböző élethelyzetben kellett megfigyelniük felnőtteket. Az egyik esetben a felnőtt jogosan volt elkeseredve, a másikban ok nélkül, a harmadikban pedig ismeretlen volt az elkeseredés oka. A kísérleti helyzetben minden gyerekkel két felnőtt találkozott, és az eljátszott szituáció során egyikük a szomorúság jeleit mutatta nyöszörgéssel, ajakbiggyesztéssel vagy homlokráncolással.
A megfigyelések során kiderült, hogy amikor a gyerekek olyan helyzetnek voltak tanúi, mely során a felnőtt szomorúsága jogosnak tűnt, például valamilyen fizikai fájdalom , igazságtalanság, vagy tárgyi veszteség érte, aggodalmat mutattak ki feléjük, akár közbe is léptek az érdekükben, és később is szimpátiájukat fejezték ki feléjük. Amikor azonban olyan szituációt láttak, melyben a felnőtt szomorúsága indokolatlannak tűnt, a gyerekek nem mutattak ilyen szintű együttérzést.
Amint azt a kutatásvezető Robert Hepach, a Max Planck Intézet Evolucionáris Antropológia Intézetének munkatársa kifejtette, a fenti vizsgálatok jól mutatják, hogy már az egészen kicsi gyerekek is meg tudják ítélni, mikor ésszerű valakinek a szomorúsága, és mikor túlozza el azt, mindennek következtében pedig csupán akkor mutatnak együttérzést és segítő szándékot, ha a problémát jogosnak érzik.
