Bámulatos változást hoz, ha kedvesebb vagy magaddal

Hogyan viszonyulsz magadhoz, amikor kudarcot vallasz? Együttérzel magaddal, ahogy egy barátoddal is tennéd, vagy csak harag és megvetés árad belőled magad felé? Hidd el, pozitív változást csak úgy tudsz elérni, ha kedvesebb vagy magaddal.

Gyakran kritizáljuk magunkat, illetve haragszunk magunkra, ha nem azt a teljesítményt nyújtjuk, amelyet elvárnánk magunktól, vagy ha valamit rosszul csinálunk. Csakhogy ez a viselkedés egyáltalán nem motivál arra, hogy tovább próbálkozzunk és esetleg egyre jobbak legyünk. Sőt, azt sem segíti elő, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki saját magunkkal.

„Ha csak kritikusan tudsz önmagadhoz állni, az hosszú távon kegyetlen. Kegyetlennek lenni magaddal nem a legeredményesebb út az önelfogadáshoz és önmagad fejlesztéséhez” – hívja fel a figyelmet egy korábbi Facebook-posztjában a mentális egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt.

Próbálj ki valami mást!

Az önegyüttérzés azt jelenti, hogy kedvesen viszonyulsz magadhoz akkor is, amikor küszködsz, kudarcot vallasz, vagy észreveszel magadon valamit, amit nem szeretsz. Az önegyüttérzés nem az elvárásoknak való megfelelésről szól, sokkal inkább arról, hogy úgy bánj magaddal, ahogy egy másik emberrel is tennéd. Ha ilyen értelemben is elkezdesz törődni magaddal, az számos pozitív változást előidézhet.

„A lényeg, hogy elfogadd önmagad, és megadd magadnak is ugyanazt a kegyelmet és megértést, amelyet másoknak adnál” – mondta a Women’s Health-nek Reena B. Patel viselkedéselemző és pszichológus. Ez az újfajta hozzáállás azonban elsőre nem könnyű, hiszen hajlamosak vagyunk túl magasra tenni a lécet magunkkal szemben, majd hosszú ideig ostorozni magunkat, ha valami nem sikerül. „Az önegyüttérzés során megengedjük magunkak, hogy hibát kövessünk el és később újrapróbáljuk. Ez pedig végső soron lehetővé teszi számunkra, hogy növekedjünk és virágozhassunk” – tette hozzá Diana Gasperoni szociális munkás.

„Ne mondjunk olyat saját magunknak, amit másnak se mondanánk” – Budavári Eszter szakpszichológus a stresszkezelésről.

depressziós nő
Ha az állandó kritizálás működne, már működött volna. Most próbálj ki valami mást! Fotó: Getty Images

Hat módszer az önegyüttérzés gyakorlásához

A Women’s Health cikke hat olyan módszert is ismertet, mellyel gyakorolhatod, mélyítheted az önegyüttérzést. Érdemes megpróbálni beépíteni ezeket az életedbe, hatásukra ugyanis motiváltabbá, vidámabbá és elégedettebbé válhatsz.

Kérdezd meg magadtól, mire lenne szükséged! Lecsúsztál egy határidőről, vagy elfelejtettél valamit, ezért haragszol magadra? Mielőtt szidni kezdenéd magadat, inkább gondold át, mi segíthetne abban, hogy legközelebb ne kerülj ugyanilyen helyzetbe. Ha biztosítod magadnak a hatékonysághoz szükséges erőforrásokat és eszközöket, az növeli az önbizalmadat, valamint elősegíti, hogy tanulj és fejlődj.

Érintsd meg magadat! Kudarc ért? Elrontottál valamit? Simogasd meg az arcodat, vagy dörzsöld meg a mellkasodat, de akár meg is ölelheted magadat. Ezzel csökkentheted a szervezetedben a kortizol, vagyis az úgynevezett „stresszhormon” szintjét.

Ismerd fel, milyen helyzetekben vagy elutasító magaddal! Melyek azok az élethelyzetek, amikor egyszerűen hiányzik belőled az önegyüttérzés? Ha azonosítottad ezeket a pillanatokat, próbálj meg ezekben tudatosan az önkedvességre törekedni.

Gondolkodj el azon, hogyan beszélsz magaddal! Pozitív vagy negatív hangot hallasz a fejedben? „Ha pozitívan beszélsz magaddal – különösen akkor, amikor nehézségekkel szembesülsz –, azzal megadod magadnak azt a megértést, amely átsegíthet a küzdelmesebb időszakokon. Minden arról szól, milyen érzelmekkel reagálsz önmagadra, ezek a válaszok ugyanis befolyásolják az általános jólétedet és az életszemléletedet” – magyarázza Patel.

Ismerd el a kis eredményeidet is! „Fontos, hogy elérhető célokat tűzz ki magad elé, és a kis győzelmeket is megünnepeld. Lehetnek akár olyan egyszerű céljaid is, mint egy fix lefekvési idő kitűzése és betartása, vagy napi 10 oldal elolvasása egy könyvből” – javasolta Gasperoni. „A nagy változások gyakran kis lépésekkel kezdődnek. Ez az önmagunkkal való együttérzésre és kommunikációra is igaz” – tette hozzá Patel.

Bocsáss meg magadnak! Ha csalódtál magadban, azt nehéz elfelejteni, ám a negatív spirál helyett inkább engedd meg magadnak, hogy megbocsáss a hibádért, ismerd el előfeszítéseidet, és lépj tovább. „Légy kedves magadhoz, gyakorold az önszeretetet és a hálát” – tanácsolta Patel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.