Mit tegyünk, ha idegesítenek az emberek?

A városi élet természetes velejárója a tömeg vagy például a sorban állás - sokan feszültek lesznek, ha embertársaik túl sokan, és túl szorosan állnak körülöttük. A kutatók nemcsak arra jöttek rá, hogy miért reagálunk így, de azt is, mit tehetünk ellene.

A sorban állást persze senki sem szereti, de az leginkább azért van, mert az ember vagy siet valahova, vagy a sor megy lassan. Azonban sok, kevés empátiával bíró embernél előfordul, hogy embertársainak közelsége idegesíti, feszültté teszi. Most már tudjuk, ennek a természetes stressz az oka.

Munkahelyi stressz teszt Feszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete? Válaszoljon az alábbi kérdésekre, és eredményei alapján javaslatokat kap arra vonatkozóan, hogyan tudna javítani a helyzeten! Kattintson! Tudományosan is megállapították, hogy az empátia és a stressz összefüggnek egymással, ez azonban nem csak az emberek között figyelhető meg. A Current Biology cikke szerint kanadai tudósok egereken végeztek kísérletet, és az eredményekből hasonló következtetésre jutottak - számol be a Focus Online .

Ezek a kis állatok ugyanis olyan szintre képesek eljutni a stressz és egymás idegesítése miatt, hogy valós, erős fizikai fájdalmat okoznak egymásnak. Az emberek között ez természetesen nem így működik, mint ahogy képesek vagyunk különbséget tenni embertársaink között, és tekintettel vagyunk barátainkra, ismerőseinkre. Azonban ha egy kis dózist kaptak a stresszgátló metirapon hormonból, az egerek is barátságosabban kezdtek viselkedni fajtársaikkal hasonló stresszhelyzetben. Ebből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy az empátia és a stressz összefügg, méghozzá fordított arányban, vagyis a stressz csökkentésével növelhető az empátia.

A folyamat ellentétes előjellel is működik, azaz amikor a megnövekedett empátia csökkenti a stresszt . Erre olyan kísérletet végeztek, amiben egy diák jéghideg vízbe merítette a kezét, ami fájdalmat okozott, de mindezt sokkal könnyebben viselte, ha egy barátjával ült szemben.

Az empátia és a stressz összefüggnek egymással

Az empátia és a stressz összefüggnek egymással

Ezek a barátok a kísérlet során erősebb reakciókat is mutattak barátjuk fájdalmát látva, mint az idegenek. Azonban mind a tesztalanyokra, mint az őt nézőkre hatással voltak a stresszoldó anyagok, amelyek gyakran annyira növelték a nézők empátiáját, hogy gyakran maguk is összerezdültek, amikor a másik beletette kezét a jéghideg vízbe.

A hétköznapokban azonban általában nincs szükség a stressz kémiai anyagokkal történő blokkolására, elég mondjuk egy negyed óra közös videojátékozás, vagy zenélés (egyes játékokkal a kettő együtt is művelhető), és a hatás hasonló. Ez pedig független a barátságtól, amit jól mutat, hogy ha idegenek játszottak együtt a kísérlet során, az együttérzés akkor is megnőtt a másikkal szemben, a közös program miatt. Ugyanakkor a játék önmagában nem elég, társ kell hozzá: aki egyedül játszott, nem lett semmivel sem empatikusabb.

"Ezek a kísérletek nagyon jól mutatják azt is, miért nem alakul ki empátia két idegen között - mondta Jeffrey Mogil, a montreali egyetem munkatársa, aki a kísérletet vezette. - A titok nyitja a stressz , különösen a társadalmi stressz, amit az vált ki, hogy egy idegen ember mellett kell lennünk." Ha ez a stressz megszűnik, az ember is nyitottabbá válik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!