Cukorbetegség Kockázata
A cukorbetegség kezelése is lehet halálos
A cukorbetegek folyamatosan veszélyben vannak, mert ha a vércukorszintjük kilép a tűrési tartományból, akár kómába is eshetnek, és meg is halhatnak. Furcsa módon a kezelésük is veszélyeztetheti őket, mert az orvosok gyakran nem veszik figyelembe kellőképpen az egyéni szükségleteiket.
A cukorbetegség kockázatát ez is növeli
Ha sok cukorral édesített italt iszunk, 16 százalékkal nagyobb az esélyünk arra, hogy cukorbetegek legyünk - állítja egy frissen megjelent tanulmány. Sokan úgy gondolják, hogy a cukros, szénsavas üdítők elhagyása elegendő a kockázat csökkentésére, ez azonban nem teljesen felel meg a valóságnak.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
Gomolyfelhős idő várható. Elvétve lehet záporokra számítani, néhol az ég is megdörrenhet. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet késő este 15 és 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.