Komoly problémát okozhat, ha valaki éjjeli bagoly

Az éjjeli bagoly-típusú emberek egy része akkor is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud változtatni életritmusán, ha korán kell beérnie az iskolába vagy a munkahelyére. Az átállás szakemberek szerint nem lehetetlen, de komoly akaraterő és kitartás kell hozzá. Egészségügyi szempontból azonban megéri.

Sokakat érintő kérdés, hogy az éjjeli bagoly-típusú emberek – akik jellemzően későn kelnek, este pedig későn fekszenek, ennek megfelelően aktivitásuk és napi tevékenységeik kitolódnak –, szükség esetén “át tudják-e programozni” a biológiai órájukat, vagyis át tudnak-e állni a megszokottól homlokegyenest eltérő ritmusra. A korán kelésre, és arra, hogy agyuk már a korai napszakban is hatékonyan pörögjön. Alvásszakértők szerint ez lehetséges, ám hogy hosszú távon beválik-e, illetve működik-e az alvási preferenciák megváltoztatása, több tényezőn is múlik. Egyebek mellett a genetikai hajlamon és az akaraterőn - írja témával foglalkozó cikkében a CNN. Utóbbi függvénye, hogy valaki képes-e tartósan változtatni alvási szokásain, mégpedig úgy, hogy az ne befolyásolja mindennapi életének zavartalanságát. 

alvás, alvászavar
Nem mindegy, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Fotó: Getty Images

Előfordulhat, hogy "kevésbé leszünk" éjjeli baglyok, de e tekintetben nem tudunk teljesen megváltozni, mert a genetikai hajlam mindig ott lesz - idézte a CNN Phyllis Zee-t, az Illinois-i Northwestern Egyetem alváskutatással foglalkozó központjának igazgatóját. “Ez pont olyan, mint a cukorbetegség: genetikailag kódolva van, életmódváltoztatással lehet késleltetni, vagy akár teljesen elodázni a kialakulását, ám ez nem változtat azon, hogy a hajlam megvan rá” - hangsúlyozta Zee.

Ugyanakkor sok múlik azon, mennyit vagyunk hajlandóak dolgozni azon, hogy megváltoztassuk az alvást befolyásoló viselkedésmódokat - idézte a CNN Elizabeth Klermant, a bostoni Harvard Medical School neurológus professzorát. 

A cirkadián ritmus – napi biológiai ritmus – minden élettani folyamatot, egyebek mellett az evést és az alvást is szabályozza, ezért zavartalansága fontos: akkor is ha éjjeli bagoly-típusúak vagyunk, és akkor is, ha pacsirták, vagyis korán kelők és korán fekvők.

Az éjjeli baglyok egészségügyi szempontból hátrányban vannak

Jó tudni, hogy hosszú távon számos egészségügyi problémával járhat, ha valaki éjjeli bagoly-típus. Szervezetükben ugyanis később szabadul fel a melatonin – az alvást elősegítő hormon –, mint a pacsirtákéban, így ők tovább maradnak aktívak. Ennek azonban hátrányai is vannak. Tanulmányok kimutatták, hogy nagyobb valószínűséggel hagyják ki a reggelit, a nap folyamán többet esznek, többet dohányoznak és alkoholból, valamint koffeinből is nagyobb mennyiséget fogyasztanak, mint korán kelő, korán fekvő társaik. Az éjjeli baglyok hastájékon több zsigeri testzsírt halmoznak fel, ami a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának egyik fő kockázati tényezője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!