Ez az ital segíthet a vércukorszint csökkentésében

Jelentősen csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát egy bizonyos teafajta napi szintű fogyasztása – állapította meg egy friss kutatás.

A puerh – vagy pu’er – tea egy egyedülálló típusú, fermentált tea, amelyet sötét színe miatt egyszerűen csak sötét teaként emlegetnek. Egy friss tanulmány szerzői rájöttek, hogy napi egy csészényi tradicionális kínai puerh elfogyasztásával javulhatnak a vércukorszintértékek, illetve csökkenhet a cukorbetegség kockázata is – számolt be róla a Health.com.

teát töltenek egy csészébe
Csökkentheti a cukorbetegség kockázatát a puerh tea napi szintű fogyasztása. Fotó: Getty Images

Biztató eredmények

Az eredmények szerint a sötét teát napi szinten fogyasztók körében 53 százalékkal alacsonyabb a prediabétesz és 47 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása, mint a nem teázók esetében. „Tanulmányunk bebizonyította, hogy a szokásos napi tea, különösen a puerh fogyasztásának jelentős előnyei lehetnek” – mondta dr. Tongzhi Wu, a tanulmány társszerzője.

Ezek a legjobb teák a vérnyomás csökkentésére
Tudtad, hogy egyes teafélék és gyógynövények csökkenthetik a vérnyomást? Mutatjuk, mit érdemes kipróbálnod, ha a vérnyomásértékeid normalizálása a cél.

Ez lehet a hatékonyság titka

A teafogyasztás számos előnyét – például gyulladáscsökkentő hatását – már korábbi tudományos munkák is bemutatták. A sötét tea vércukorszintre gyakorolt hatását viszont eddig még nem vizsgálták túl gyakran. A szakértők szerint az ital hatékonyságának titka az lehet, hogy jó hatással lehet a vesékre, és így megnöveli a vizelettel kiválasztódó glükóz arányát. Emellett pedig az inzulinérzékenységet is javítja.

A tanulmány szerzői szerint ugyan még szükség lenne kutatásokra a puerh tea klinikai előnyeinek igazolására, rendszeres fogyasztásának bevezetése összességében egy alacsony kockázatú, előnyös életmódbeli szokásnak mondható. Fontos azonban, hogy a természetes teák közül válasszunk, amelyeket nem édesítettek mesterséges édesítőszerekkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!