Cink
Ásványi anyagok, amik serkentik az anyagcserét
Természetesen néhány táplálékkiegészítő tabletta bevételétől nem várhatjuk ugyanazt a megnövekedett kalóriaégetést, mint egy aerobikórától. Az viszont igaz, hogy vannak olyan ásványi anyagok, amelyeket ha beviszünk a szervezetünkbe, bizonyítottak képesek serkenteni az anyagcserénket.
A legfontosabb, amit a cinkről tudni kell
A cink a nagyközönség előtt viszonylag kevéssé ismert építőanyaga szervezetünknek, pedig számos igen fontos feladata van. Nélküle nem működne megfelelően az immunrendszerünk, nem gyógyulnának jól a sebek, de a sejtek osztódásában is zavarok keletkeznének.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.