Ásványi anyagok, amik serkentik az anyagcserét

Természetesen néhány táplálékkiegészítő tabletta bevételétől nem várhatjuk ugyanazt a megnövekedett kalóriaégetést, mint egy aerobikórától. Az viszont igaz, hogy vannak olyan ásványi anyagok, amelyeket ha beviszünk a szervezetünkbe, bizonyítottak képesek serkenteni az anyagcserénket.

CLA

A CLA, vagy más néven konjugált linolsav olyan egészséges zsírsav, amely a húsban és tejtermékekben található, és duplán hatékony, ha fogyni akarunk, ugyanis egyszerre segít a zsírégetésben és az izomépítésben is. Fontos tudni, hogy éppen emiatt kilókban nem annyira lesz mérhető a változás, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír, ugyanakkor látványban mindenképpen észrevehető. Persze csak akkor, ha mozgunk mellé, hiszen önmagában a CLA sem fogyaszt, viszont ha rendszeres sport mellett naponta 3,2 grammnyi mennyiséget beviszünk belőle, akkor hatásos.

Cink

Még egy kiegyensúlyozott diétánál is előfordulhat, hogy kimarad belőle néhány fontos tápanyag - például a cink . Ennek az lehet az egyik oka, hogy bizonyos ásványi anyagok, mint a vas, a kalcium vagy a foszfor befolyásolhatják a cink felszívódását. Nem kell belőle sok, de az a kevés, ami kell, létfontosságú, mert szükség van rá a tiroid nevű hormon újratermelődéséhez, ami hatással van az anyagcserére. Nőknek napi nyolc, férfiaknak napi tizenegy miligrammnyit kellene bevinni ahhoz, hogy megfelelően működjenek az anyagcsere-folyamataik. Sok cink van az osztrigában, a szezámmagban és a marhahúsban is, de némi pótlás is jól jöhet tabletta formájában.

Az anyagcsere-serkentésben nagy szerepe van a mozgásnak is!
Az anyagcsere-serkentésben nagy szerepe van a mozgásnak is

Katekin

A teában, különösen a zöld teában bőven van a katekin nevű természetes élénkítőből, amely felpörgeti a sejtanyagcserét, így az egész testet nagyobb mértékű energiafelhasználásra készteti. Emiatt fogyni is lehet tőle, de persze csodára ne számítsunk. Azt mindenesetre egy kutatás is bebizonyította, hogy azoknak, akik legalább két csésze zöld teát isznak naponta, alacsonyabb a testzsírszázalékuk, és laposabb a hasuk is.

Mi serkenti legjobban az anyagcserét ?

Szelén

Ebből az ásványi anyagból sem kell sok, napi 55-70 mikrogramm elegendő, viszont nagyon fontos az egészséges anyagcsere és testsúly szempontjából, mert segít abban, hogy a pajzsmirigyünk egészséges maradjon, és megfelelő módon termelje a szükséges hormonokat. Sok szelén van a brazil dióban, a tengeri halakban, a bárány- és pulykahúsban is.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!