Mutasd a körmöd, megmondom, mi bajod!

A köröm állapota gyakran árulkodó lehet: megmutathatja, hogy ha a szervezet valamiből hiányt szenved. Bizonyos betegségek is elváltozásokat okozhatnak rajta.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a körömpanaszok önmagukban nem alkalmasak a szervezet más részén zajló kóros állapotok diagnosztizálására, azonban gyakran mégis jelezhetik a különböző kórképeket. Éppen ezért érdemes nagyobb figyelmet fordítani a rajtuk látható eltérésekre.

Megváltozott forma

Az egészséges körmök simák, egyenletesek, formájuk pedig szépen követi a felső ujjpercek ívét. Ha azonban horpadások jelennek meg rajtuk, helyi gyulladásokra, ekcémára vagy akár pikkelysömörre is utalhatnak. Előfordul az is, hogy a köröm a közepénél besüllyed. Az úgynevezett kanálkörmöt általában vas- és vitaminhiány okozza, amely pótlásáról jobb minél előbb gondoskodni. Szintén a köröm domborulata változik meg az óraüvegköröm esetében is. Ekkor a köröm közepe kigömbölyödik, miközben jellemzően az utolsó ujjpercek is kiszélesednek. Ha ilyet tapasztalunk, érdemes lehet orvosi véleményt kérni, ugyanis ez tüdő-, szív- vagy keringési rendellenességre utalhat.

fiatal nő, körömápolás, körömreszelés
A különféle körömelváltozások számos egészségügyi problémára felhívhatják a figyelmet. Fotó: Getty Images

A körmök csíkos barázdáltságára szintén érdemes odafigyelni. Az úgynevezett Beau-vonalak a körmök teljes szélén, keresztbe jelennek meg. Ahogy a legtöbb körömdeformitásnál, ennek oka lehet a körömágy sérülése, betegsége is, azonban kiválthatja tápanyaghiány (például cink), az immunrendszer gyengesége, de akár vese-, pajzsmirigy-, cukor vagy fertőzőbetegségek tünete is lehet. Ha azonban a barázdák hosszanti irányban húzódnak, általában nincs ok az aggodalomra. Korral egyre inkább jellemzővé válik, de kiválhatja vas- vagy B-vitaminhiány, illetve sűrűn előforduló emésztési zavarok is. A törékeny körmök pedig amellett, hogy akár pajzsmirigybetegségre is utalhatnak, elsősorban szintén a B-vitamin-hiány jellegzetes tünete.

Színelváltozások: sárgás, barnás, zöldes árnyalatok

Ha a körmök elsárgulnak arra mindenképpen érdemes jobban odafigyelni, ugyanis ez tüdő- vagy cukorbetegség miatt is bekövetkezhet. Emellett akár helyi problémák – például pikkelysömör vagy gomba – is okozhatják, sőt a dohányzástól is elszíneződhetnek. A köröm egyes részeinek barnás árnyalatúvá válása bekövetkezhet nagyobb ütések után kialakuló vérömlenyek következtében, de bizonyos gyógyszerek mellékhatása vagy – vörösesebb árnyalat esetében – magas vérnyomás is okozhatja. Amennyiben kékessé válik, utalhat keringési zavarra, tüdőt érintő kórképekre. Fontos azonban tudni, hogy ha a körmön sötét – feketés – vonalak jelennek meg, ajánlott minél előbb orvoshoz fordulni, ugyanis azok akár a bőrrák egyik különösen veszélyes fajtája, a melanóma jelei is lehetnek.

A zöldes árnyalatú köröm általában bakteriális fertőzés miatt alakul ki, míg a csaknem teljes egészében fehér májműködési vagy gyulladásos folyamatokkal járó betegségre utalhat. Ha a kifehéredés csak foltokban jelenik meg, az általában sérülés következménye. Azonban, ha a fehér foltok újra és újra visszatérnek, az már cinkhiány, ekcéma vagy pikkelysömör tünete lehet. Végül érdemes megemlíteni a fakó, szinte átlátszó körmöket is. Ez amellett, hogy megjelenhet szívelégtelenség vagy májbetegség esetén is, többnyire cink vagy B-vitamin-hiány esetében alakul ki.

Cink, biotin és L-Metionin

A köröm különböző elváltozásai a leggyakrabban helyi traumákat vagy a szervezet vitamin és/vagy ásványianyag-elégtelenségét jelzik. Általában a cink és a B-vitaminok családjába tartozó biotin, valamint a L-metionin esszenciális aminosav hiánya okozza ezeket a tüneteket. A cink a körömben található fehérjék növekedését segíti elő, azonban érdemes tudni, hogy az emberek többsége olyannyira keveset fogyaszt belőle, hogy a világ lakosságának csaknem ötöde cinkhiányosnak számít. A biotin (B7-vitamin) a köröm alkotóelemének, a keratin termelődéséhez elengedhetetlen vitamin, míg a kéntartalmú aminosav, az L-metionin szintén a keratin szerkezetének a felépítéséhez szükséges.

Bár ezek a köröm – és a haj – egészségéhez nélkülözhetetlen elemek bizonyos táplálékokban is előfordulnak, még a legváltozatosabb étkezés mellett sem biztos, hogy elegendő, a szervezet számára könnyen hasznosítható mennyiséghez jutunk. Éppen ezért, szükség esetén ajánlott koncentráltan, táplálékkiegészítők formájában pótolni. Ráadásul a gyógyszertárakban vény nélkül is elérhetők olyan komplex készítmények, amelyek egyszerre tartalmaznak biotint, cinket és L-Metionint is, így egyszerűen és praktikusan alkalmazhatók. Segítségükkel akár napi egyetlen tablettával fedezhető a hiányzó mennyiség mindhárom fontos alkotóelemből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.