Arc
Arcunkon látszik, hogy mit ettünk
Behalványíthat minket, ha előző este túl sok koktélt ittunk, de azt vajon tudtuk, hogy a tejeskávétól karikásak lehetnek a szemeink? És azt, hogy ráncos lehet a homlokunk a csokoládétól? Számos ételnek és italnak azonnal észlelhető hatása van bőrünkön és arcunkon.
Mindent elárul az arcunk
Egy széles körben elfogadott elmélet szerint hat alapvető emberi érzelem létezik - a boldogság, a szomorúság, a harag, a félelem, az undor és a meglepődés -, melyek kifejezéséhez világszerte ugyanazokat az arcmimikákat használjuk, így aztán ezeket képesek vagyunk felismerni bárki arcán a világ bármely pontján.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.