Mutassa az arcát, kiderül, ki ön!

Mindannyian ismerjük az "első benyomás" erejét! Az arc a világ felé mutatott névjegykártyánk, egyediségünk kifejezője. Akkor is beszél, ha hallgatunk.

Nancy Etcoff, a Harvard Egyetem pszichológusa szerint semmi sem ragadja meg jobban a figyelmünket, mint az emberi arc, kommunikációs szempontból semmi sem mérhető hozzá. Hetven százalékban arcunk határozza meg, hogy milyen véleményt alkotnak rólunk. Egyes kutatások szerint a szépség iránti fogékonyságunk genetikailag kódolt és független a kultúrától. Ha szép embereket nézünk, pozitív érzésekre asszociálunk.

George Orwell angol író kijelentése szerint "Ötvenévesen mindenkinek olyan arca van, amilyet megérdemel". Életvitelünk önkéntelenül az arcunkra van írva. Az is, amit inkább magánügynek tekintenénk. Az arcbőr kíméletlenül tükrözi az idő múlását, amit sokan szeretnének eltitkolni, vagy legalábbis csökkenteni a hatását. Az arcfiatalítás orvos esztétikai módszerei az arcbőr fiatalos ragyogását adják vissza. Egy 2011-es angol kutatásban az arcfiatalító beavatkozások után átlagban 6 évvel fiatalabbnak értékelték a résztvevőket a külső személők, ezzel bizonyítva, hogy az esztétikai eljárások hatékonyak a látható életkor csökkentésében.

Miért kell szépülni?

Az Álomarc Klinika három különböző korosztályhoz tartozó hölgyet hívott meg egy arcdiagnosztikai tanácsadással egybekötött arcfiatalító kezelésre. Arra a kérdésre keresték a választ, milyen okok befolyásolják a nőket, hogy a fiatalosabb arcbőrért rászánják magukat az esztétikai beavatkozásra.

Ördög Ibolya, 36 éves, egy autóipari cég kommunikációs vezetője elmondta, hogy "napi 8-10 órát dolgozom, közben gyereket nevelek, élem az életemet, e mellett gondosan odafigyelek, mi történik a külsőmmel. Napom háromnegyedét mosolygással töltöm. Emiatt azonban a száj két oldalán és a szem környékén kialakult ráncok egyre erőteljesebbé váltak. Ezekre a problémákra kaptam most megoldást.

Kakuk Márta, 51 éves, nemzetközi kiállítás szervező szerint "nem gondolta, hogy eljön a pont az életemben, amikor hajlandó leszek szolidabb szépészeti beavatkozásra. Számomra fontos, hogy a belső kisugárzás harmonizáljon a tükörben látott képpel. A szépészeti beavatkozás nekem ezt az egyensúlyt adta vissza. Tavalyi műtétemet szigorú diéta előzte meg. Rengeteget fogytam, ami jót tett az alakomnak, ám arcomon a genetikailag kódolt ráncok erőteljesebbé váltak. A homlokomon, a szám két oldalán idővel nagyon zavaróak lettek. Tompításukkal az igényesen ápolt és koromnak megfelelő fiatalos arcot kívántam a tükörben újra viszontlátni, és ez sikerült."

Szelle Anikó, 58 éves, angol tolmács szerint "itt nem feltétlenül a kinézeten van a hangsúly, hiszen a tudás ennél sokkal meghatározóbb. Igaz, hogy nem a frontvonalban állunk, de az ápolt külső az elfogadottság és a magabiztosság szempontjából ugyanolyan fontos. Az arcdiagnózis nekem abban segített, hogy tisztában legyek azokkal a nem kívánt elváltozásokkal, amelyeken lehet és érdemes változtatni. A homlokomon, a szemöldökök között, valamint az arcomon az orrtól lefelé futó ránc mostanra olyannyira elmélyült, hogy már komolyan zavart. Ezen a klinikán tudtam meg, hogy az adott probléma szinte fájdalommentesen orvosolható."

A rövid idő alatt elérhető látványos eredmények miatt napjainkban Európa szerte nagyon gyors ütemben terjed az esztétikai beavatkozások népszerűsége. A téma mára megkerülhetetlenné vált. Itthon is az esztétikai beavatkozások teljes palettájával élnek a nők, a ráncfeltöltésen át az ésszerűen alkalmazott botox kezelésekig - véli Dr. Petrohai Ágnes, a klinika vezetője.

44 aktív mimikai izom

A doktornő szerint mindenkire igaz, hogy a kor előrehaladtával a bőrben található nagy vízmegkötő képességű hialuronsav mennyisége csökken, ezért ráncosodunk. A változáshoz hozzájárul még a gravitáció, amely lefelé, közép felé húzza az arcbőrt, így az fokozatosan megereszkedik, továbbá a genetikai adottságok, a stressz a helytelen táplálkozás, a dohányzás. Általában elmondható, hogy 40-45 éves kor fölött pusztán kozmetikai kezelésekkel az öregedés látható jelei már nem tüntethetők el.

Arcunkon 44 különböző mértékben aktív mimikai izom van. Örökletes túlműködésükkel akár huszonéves korban is kialakulhat olyan ránc, amit kezelni kell. Ezért a beavatkozás nem korfüggő. Egy jó szakember minden esetben a problémára koncentrál, tanácsot ad és egyedi megoldást kínál. Az ötveneseket általában öt, a hatvanasokat tíz évvel lehet fiatalítani - teszi hozzá.

"A legfontosabb, hogy a beavatkozást a páciens sikeresnek érezze: a siker ötven százaléka az orvos megfelelő szakmai felkészültsége, a másik ötven százalék technológia és innováció" - mondta a doktornő."

A hialuronsav a legnépszerűbb

Az emberi szervezetben természetes körülmények között is megtalálható hialuronsav , ma az egyik legnépszerűbb ráncfeltöltő kezelés az esztétikai beavatkozások között.

Ma már száz százalékos tisztaságú, finom szemcséjű és az öregedésért felelős szabad gyököktől megtisztított anyaggal, egy pici tű segítségével nagyobb sűrűséget is be tudnak juttatni a bőr kezelni kívánt területére a még tökéletesebb eredményért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!