Anémia
Minden negyedik ember vérszegény
Csaknem minden negyedik ember vérszegény a világon, amely nagyrészt a gyermekkori vashiánynak köszönhető - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataiból. A vashiány az egyik leggyakoribb betegség a gyermekek körében, de a lisztérzékenység is közel 3 millió embert érint Európában.
Növelheti a demencia kockázatát a vérszegénység
A vérszegénységben szenvedő idősek esetében - akiknél a vörösvérsejtek száma normálérték alatti - fokozott demenciakockázattal lehet számolni egy friss tanulmány alapján. A szerzők becslése szerint az érintett korosztály 23 százaléka vérszegény.
Gyógyszerkereső
Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. Helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.