Fontos teendő kemoterápia előtt

A daganatos megbetegedések egyik hatékony kezelési módja a kemoterápia, melynek alkalmazásakor több mellékhatással is számolni kell. Közülük az egyik a vérszegénység, ami fokozza a beteg fáradtságérzetét és rontja a hangulatát.

Dr. Szélessy Zsuzsanna hematológus főorvosnő beszél a tumoros vérszegénység és a kemoterápia következtében kialakult anémia kezelésének lehetőségéről.

Ezért alakul ki vérszegénység a kemoterápia során

Az anémia , azaz vérszegénység az az állapot, amikor a keringő vérben alacsony a vörösvértestek száma, így a hemoglobin szint is, ami az oxigén szállításáért felelős. Ez bekövetkezhet csökkent termelés, illetve fokozott vörösvérsejt pusztulás miatt. Rákos megbetegedés és kemoterápia esetén mindkét eset fennáll, ugyanis a daganat jelenléte miatt olyan változások indulnak el, melyek a vörösvértestek képződését csökkentik, ráadásul kisebb-nagyobb vérzések is felléphetnek, melyek tovább súlyosbítják az állapotot. Emellett a kemoterápia is komoly befolyást gyakorol a vörösvértestek mennyiségére, mivel a kezelés hátráltatja a termelődésüket és roncsolja is azokat - magyarázza Dr. Szélessy Zsuzsanna.

A terápia előtt is kezeltessük vérszegénységét

Statisztikák szerint kemoterápia előtt a betegek csaknem fele már eleve anémiával küzd, melyet a kezelés még tovább ront. Pedig a rákellenes terápia sikerességét nagyban befolyásolja a vérszegénység mértéke, ugyanis ekkor a daganat oxigénellátottsága is csökkenhet, és az oxigénhiányos sejtek többnyire ellenállóbbak a kemoterápiával szemben. Klinikai adatok szerint már egyedül a vérszegénység 20-40 százalékkal rontja a túlélési esélyeket, ami nem elhanyagolható arány. Éppen ezért még a kezelés előtt érdemes laborvizsgálattal megbizonyosodni arról, hogy fennáll-e az állapot, és ha igen, akkor milyen típusú és milyen mértékű a vérszegénység .

Kemoterápia előtt és után is fontos az anémia kezelése!
Kemoterápia előtt és után is fontos az anémia kezelése!

Természetesen a kemoterápia után is nagy eséllyel alakul ki anémia, amely rossz közérzetet, fáradtságot, légzési nehézséget és akár szívritmuszavart is eredményezhet, így a vérkép rendezése a kemoterápiát követő életminőségen is javít.

Meddig tart a kemoterápia? A daganatos betegségek ellen alkalmazott kemoterápia jellemzően hónapokig tartó kúrát jelent, az egyéni adottságok miatt azonban a kezelés hossza nagyobb eltérést is mutathat az egyes páciensek esetében. Az eljárás több módszert is magában foglal, a pontos menetrend meghatározása így nagyban függ az elérni kívánt céltól vagy éppen a betegség típusától. Meddig tart a kezelés?

A vérszegénység kezelhető

A vérszegénység többnyire kezelhető állapot, melynek terápiája az anémia súlyosságának függvénye. Enyhe esetben gyakran elég, speciális, vasban gazdag diéta és szakember által meghatározott vitaminok alkalmazása. Máskor injekciós kezelésre van szükség (a vörösvérsejt termelődését beindító injekció, vagy a vérzés okozta vashiány pótlására alkalmazott, intravénásan adott gyógyszer). Súlyos vérszegénység esetén, a rosszindulatú daganatos betegség kemoterápiája során csak a transzfúzió adásával lehet a vért pótolni.

Azonban nagyon fontos, hogy senki ne kezelje magát önhatalmúan akár csak vassal, folsavval sem, mert ily módon segítheti a daganat növekedését, illetve a vas lerakódását az életfontos szervekben. Éppen ezért mindenképp kérje ki a szakorvos véleményét!

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!