Az MI már 7 évvel a diagnózis előtt felismeri az Alzheimer-kórt

Bár a folyamatos leépüléssel járó betegség ma még nem gyógyítható, így jobban fel lehet rá készülni, és mire megjelennének az első tünetek, addigra talán a gyógymód is meglesz.

Egy áttörést jelentő, mesterséges intelligenciával működő modell már akár 7 évre előre képes megjósolni az Alzheimer-kórt – számol be a Kaliforniai és a Stanford Egyetem közös kutatásának eredményéről a Science Alert.

Alzheimer-kór, demencia, agy, MR, MRI, képalkotó diagnosztika
Az Alzheimer-kór a demenciák, azaz elbutulással járó tünetegyüttesek leggyakoribb oka. Fotó: Getty Images

Egészségügyi tényezők alapján valószínűsít

A kutatócsapatok több mint 5 millió egészségügyi adatot tápláltak egy mesterséges intelligenciával működő modellbe, ami így képes kiszűrni az Alzheimer-kórt más betegségekkel összekötő mintákat. Az így kialakított rendszer nem tökéletes, de amikor olyan emberek adataival tesztelték, akikről ismert volt, hogy később Alzheimer-kór alakul ki náluk, a modell az esetek 72 százalékában – egyes esetekben akár hét évvel korábban – meg tudta jósolni a betegség kialakulását.

A mesterséges intelligencia-rendszer képes több különböző kockázati típus elemzését kombinálni, így pedig kiszámítja az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét. Az eredmények többet mondhatnak a betegség okairól, valamint arról, hogy kik lehetnek veszélyeztetettek.

A modell számos olyan állapotot észlelt, amely alapján kiszámítható az Alzheimer-kór kockázata, köztük a magas vérnyomást és koleszterinszintet, a D-vitamin-hiányt és a depressziót. A férfiaknál a merevedési zavar és a megnagyobbodott prosztata is jelentős tényező volt, a nőknél pedig a csontritkulás játszott szerepet. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ilyen egészségügyi problémákkal küzdőknél demencia fog kialakulni, de az MI-elemzés mindegyiküket olyan előrejelző tényezőként értékeli, amelyekre érdemes odafigyelni. Remélhetőleg ugyanez a fajta gépi tanulási megközelítés egy napon képes lesz más, nehezen diagnosztizálható betegségek kockázati tényezőinek azonosítására is.

"Ez az első lépés afelé, hogy a mesterséges intelligenciát rutinszerű klinikai adatokon használjuk, nemcsak a kockázat minél korábbi azonosítása érdekében, hanem a mögötte álló biológia megértése érdekében is" – mondta Alice Tang biomérnök. A Stanford Egyetem kutatója rávilágított: "a betegségek kombinációja az, ami lehetővé teszi, hogy a modell előre jelezze az Alzheimer-kór kialakulását. Az a megállapításunk, hogy a csontritkulás az egyik előrejelző tényező a nők esetében, rávilágít a csontok egészsége és a demencia kockázata közötti biológiai kölcsönhatásra."

Agyról agyra is átterjedhet az Alzheimer-kór: korábban ugyanis az agyalapi mirigyből kivont növekedési hormon olyan embereknél okozott betegséget, akiknek nem volt rá genetikai hajlamuk. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!