Már bevásárlólistát is összeállít nekünk az árfigyelő – de biztos, hogy a legolcsóbb árut kapjuk?

Új, bevásárlólista funkció segíti a vásárlást az online árfigyelőn.


Július elsejétől elérhető az online árfigyelő, amelynek segítségével össze tudjuk hasonlítani 62 termékkategória árait a legnagyobb bolthálózatok esetében.

A portáltól azt várták, hogy az üzletláncok majd egymással versengve igyekeznek mind alacsonyabb és alacsonyabb árakkal csábítani a vevőket, emiatt csökken majd az infláció, illetve azt, hogy az oldal segíti a vevőket az eligazodásban: hol érdemes bevásárolniuk.

Mint azt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, az indulás óta 62 termékkategóriából 52-ben átlagosan 7 százalékkal csökkentek is az átlagárak – ennek persze lehet más oka is. Mindenesetre a tojás átlagára csaknem 30 százalékkal, a spagettié több mint 22 százalékkal, a lisztek és a zöldség átlagára pedig több mint 16 százalékkal lett kevesebb.

élelmiszerüzlet bevásárlás
Fotó: Getty Images

Az most élesedett bevásárlólista funkció segítségével az általunk keresett termékeket berakhatjuk egy kosárba, és azok árait napról napra össze tudjuk hasonlítani, ennek alapján (ha megtehetjük, hogy több helyről szerezzük be a dolgokat) ott vásárolhatunk, ahol a legalacsonyabbak az árak. A rendszer összegzi az igényeinket boltonként, és megmutatja a végösszegeket - így a középutas megoldást is választhatjuk, és akkor elég egy helyen fizetnünk.

Ugyanakkor a Portfolio cikke felveti, hogy ha egy üzletlánc eltérő árakat alkalmaz az egyes boltjaiban, az megtévesztő lehet, mert a rendszer előre sorolja akkor is, ha csak egy-két helyen csökkentett árat. A Gazdasági Versenyhivatal szóvivője a Telexnek erre így reagált: folyamatosan dolgoznak az árfigyelő rendszer tökéletesítésén, ez a gyakorlat is változhat, mivel az eltérő árazást nem tilthatják meg. „Ugyanakkor a megfelelő adatok kinyerhetők, hiszen ahol több ár van, ott a honlapon elérhető az árintervallumos („tól–ig”) árazás, illetve aki megnézi a konkrét, hozzá közel eső boltot, vagy egy új funkcióval bevásárlólistát állít össze, ő is az adott boltra jellemző pontos információt kapja. Vagyis a probléma inkább csak annál a sorba rendezésnél jelentkezik, amikor az oldal megmondja, melyik a legolcsóbb trappista, 2,8-as ESL tej, pulykasonka vagy tojás” – magyarázta a lapnak Horváth Bálint.


ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra