Van egy kis baj az édesburgonyával

Édesburgonyát fenyegető vírus jelent meg a hazai szaporítóanyag-előállításban – adta hírül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Mutatjuk, mit kell tudni erről a kórokozóról, és honnan ismerhetjük fel a fertőzött növényt.

Növényegészségügyi szempontból jelentős problémát jelentő vírus jelent meg Magyarországon. A kórokozó az édesburgonyát (batátát) károsítja. „Jóllehet a szakemberek az étkezési édesburgonya gumójából már korábban is kimutatták a klorotikus törpülést okozó vírust, jelenlegi előfordulása azonban amiatt különösen jelentős, mert ezúttal a szaporítóanyag-előállításban igazolódott a vírus jelenléte” – olvasható a Nébih közleményében, amelyben azt is kiemelik, hogy a vírus továbbterjedésének megakadályozásához a termesztők felelős hozzáállására is nagy szükség van.

Az édesburgonya klorotikus törpülését okozó vírus (Sweet Potato Chlorotic Stunt Virus – SPCSV) egy úgynevezett zárlati károsító. Megjelenését vagy annak gyanúját a termelők – egy vonatkozó EU-rendelet alapján – kötelesek bejelenteni a a területileg illetékes vármegyei kormányhivatalnak. Ennek részleteiről itt olvashatsz.

A Nébih egyébként erre is felhívta a lakosság figyelmét, hogy ez a vírus az emberi egészségre nem veszélyes, kizárólag a növényeket károsítja. Az étkezési célú batátagumók fogyasztása tehát továbbra sem nem jelent kockázatot.

édesburgonyákat tart a kezében egy termelő
Édesburgonyát fenyegető vírus jelent meg a hazai szaporítóanyag-előállításban. Fotó (illusztráció): Getty Images

Milyen tünetek utalnak a vírus jelenlétére?

Az SPCSV–fertőzés gyanúját leginkább az alábbi tünetek vethetik fel:

  • törpülés,
  • mozaikosodás,
  • klorotikus foltok,
  • levélerek mentén enyhe világoszöld színezetű mintázat,
  • egyes fajtáknál lilás elszíneződés is előfordulhat.

„Idén májusban a hatósági szemlék során vett növényi minták laboratóriumi virológiai vizsgálata az SPCSV károsító jelenlétét igazolta egy édesburgonya szaporítóanyag-előállítónál. A vírust Csongrád-Csanád vármegyében 12 dugvány-előállító fóliasátorban termesztett növényekből vett mintákból mutatta ki a hatóság. A növényvédelmi szakemberek növényegészségügyi zárlati intézkedéseket tettek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében” – közölte a Nébih.

A fertőzés forrásának felderítésén kívül a szakértők szigorú higiéniai előírásokat is elrendeltek. Ezek közé tartozik az a szabály is, hogy rendszeresen fertőtleníteni kell minden olyan tárgyat, amely alkalmas a fertőzés terjesztésére – mint például a munkaruha vagy a metszőolló. A hatóság a fertőzött növények esetében megsemmisítést, talajba dolgozást, valamint totális gyomirtószeres kezelést rendelt el.

Mit tehetnek a termesztők?

A szakértők az alábbiakat tanácsolják a termesztőknek a fertőzés elkerülése érdekében:

  • A szaporítóanyagot vagy batátagumót kizárólag megbízható forrásból szerezzék be!
  • Szigorúan tartsák be a termesztés és a forgalmazás általános higiéniai szabályait!
  • Alaposan és rendszeresen fertőtlenítsék a munka közben használt eszközöket!
  • Érdemes folyamatosan védekezni a vírusvektorok ellen, valamint a rendszeres önellenőrzés is ajánlott! A vírus ugyanis sajnos a megbízható forrásból származó ültetési anyagokban is előfordulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!