Koronavírus: súlyos kockázat az elhízás

Nagyobb valószínűséggel alakulnak súlyos tünetek az elhízott koronavírus-fertőzötteknél, valamint szükség esetén lélegeztetni is nehezebben tudják őket - hívta fel a figyelmet Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője.

Felépült a COVID-19-ből az a mexikói férfi, aki egyidőben a világ legsúlyosabb emberének számított. Gyógyulása titkát a sokéves diétával, tornával és gyomorszűkítő műtéttel elért súlycsökkenésben látja. Részletek itt.

A magyar felnőtt lakosság közel harmada elhízott, ezzel pedig világviszonylatban is a dobogón állunk - mutatott rá a szakember az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette, a COVID-19 súlyos lefolyásának kockázatát az elhízás éppúgy fokozza, mint a dohányzás, a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség és egyéb krónikus betegségek. Mi több, a koronavírus-fertőzés súlyossága az elhízás súlyosságával arányos.

elhízás, túlsúly, koronavírus, COVID-19
Az elhízás jelentős kockázati tényező a súlyos lefolyású COVID-19 szempontjából. Fotó: Getty Images

Kifejtette, a jelentős túlsúllyal küzdő fertőzöttek és a betegség lefolyásának súlyossága közötti összefüggés statisztikai alapon is jól látható: az eddig lélegeztetőgépre került betegek 90 százaléka erősen túlsúlyos volt. "Az elhízottaknak nagyon oda kell figyelniük, hogy elkerüljék a koronavírus-fertőzést, mert ők sokkal nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi ellátásra és kerülhetnek lélegeztetőgépre , mint a normál testtömegűek" - hangsúlyozta Bedros J. Róbert az interjúban.

Kitért rá, a felesleges kilók a lélegeztetés során is nehézségeket okozhatnak. Ennek oka, hogy az elhízott emberek szervezetében magasabb a hasűri nyomás, és ahogy a nagy has nyomja a rekeszeket, beszűkül a tüdőkapacitás. Ezen felül a jelentős zsírszövet miatt a mellkas is nehezebben mozgatható lélegeztetőgéppel.

Elérhetetlenné tette a Facebook a járványtagadó magyar oldalakat. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.