Természetes cukorhelyettesítők – valóban egészségesebbek?

Aki valamilyen természetesebb alternatívára cserélné a cukrot, gyakran nyúl a méz, illetve az édes szirupok után. Vajon valóban jobbak ezek a termékek, mint a sima répacukor?

„Először is érdemes tisztában lenni azzal, hogy a méz, a datolyaszirup, a juharszirup, a kókuszvirágcukor, az almapüré, és a többi, természetes eredetű cukorpótló kémiailag lényegében ugyanazokból az összetevőkből áll, mint a répacukor” – tisztázza a félreértéseket Soltész Erzsébet dietetikus. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne fogyasszuk őket, de ahogyan a cukor esetében, a mérték ezekkel kapcsolatban is nagyon fontos.

Az a lényeg, ami még benne van

A természetes cukorhelyettesítők sok esetben mégis jobb választásnak bizonyulnak, mint a répacukor – főként azért, amit a cukormolekulákon kívül még tartalmaznak. A méz és az almapüré, valamint a datolyaszirup gazdag vitaminban és ásványi anyagokban, valamint antioxidáns hatású vegyületekben, így jobban beleillik az egészséges táplálkozásba, mint a kalóriák mellett más, hasznos mikrotápanyagot nem tartalmazó répacukor.

Soltész Erzsébet dietetikus
Soltész Erzsébet szerint aki édességre vágyik, jobban jár, ha mézzel, gyümölcsökkel édesít. Fotó: Fülöp Máté

A lehető legtermészetesebb

A mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatban rendre felröppennek olyan hírek, és nyilvánosságra kerülnek olyan kutatási eredmények, amelyek megkérdőjelezik azok egészséges mivoltát. Soltész Erzsébet szerint a legjobb, ha édesítésre olyan cukorpótlót használunk, amely a lehető legtermészetesebb állapotában tartalmazza a cukrot. Vagyis aki édességre vágyik, jobban jár, ha mézzel, gyümölcsökkel édesíti, ahelyett, hogy kristály- vagy porcukrot kanalazna bele. Az egész datolya például kiváló édesítő, hiszen az édes íz mellett kiváló élelmirost-forrás, amit a bélflóránk egyensúlya is meghálálhat.

Gyümölcsök, aszalványok

Egyre több recept található az interneten, amelyeket követve teljesen természetes alapanyagok felhasználásával is kielégíthetjük édességvágyunkat. „Csicseriborsó, kakaó, datolya – ezekkel az alapanyagokkal, az ízesítést variálva, máris kész a többféle vegán édesség, amely semmilyen ’gyanús’ adalékanyagot nem tartalmaz” – mondja Soltész Erzsébet. De használhatunk édesítésre banánt is, egy tojással és némi zabliszttel összekeverve máris készíthetjük a palacsintát. Más gyümölcsök, aszalványok is megfelelnek édesítőszerként. Rost- és vitamintartalmuk mindenképpen értékesebbé teszi őket az egyszerű cukroknál, rosttartalmuk abban is segít, hogy a cukortartalom lassabban szívódjon fel a szervezetben.

Szakértőnk azonban figyelmeztet: azzal ne áltassuk magunkat, hogy ebben az esetben teljesen cukormentesen táplálkozunk, hiszen ezeknek az alapanyagoknak is jelentős a cukortartalma. A cukorbetegek, szénhidrátanyagcsere-zavarral élők ezeket csak alkalmanként, kis adagban iktathatják be, és bele kell számolniuk őket a napi megengedett szénhidrát-mennyiségbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!