Szívkárosító anyag lehet a mustárban

Ezúttal a mustárokat vették górcső alá a német szakértők. Bár a vizsgált termékek többsége jól szerepelt a teszten, a kutatók találtak néhány aggasztó összetevőt is.

Veszélyes anyagok is előfordulnak egyes mustárokban – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írták, a teszt abszolút vesztese az itthon is kapható Alnatura Bio mustár lett, amelyben erukasav és biszfenol-F (BPF) jelenlétét is igazolták.

mustár, musármag
Szívkárosító anyag lehet a mustárban. Fotó: Getty Images

Ez a baj a BPF-fel és az erukasavval

A BPF szerkezetileg nagyon hasonló a biszfenol A-hoz (BPA), amely bizonyítottan rákkeltő, valamint károsítja az endokrin- és immunrendszert. Három termékben mutatták ki továbbá a mustármagban természetesen is előforduló erukasavat. Ez az anyag a Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) szerint elősegítheti a szív körüli zsírlerakódást, és gyengítheti a szívizmot.

Ezért kerüld a BPA-tartalmú termékeket
Mindennapi életünk során sajnos számtalan rákkeltő anyaggal kerülhetünk érintkezésbe otthonunkban vagy a munkánk során. Az egyik leggyakrabban emlegetett „mumus” a biszfenolok családja, amelynek legelterjedtebb vegyülete a biszfenol-A (BPA). Mutatjuk, miért jobb, ha messziről elkerülöd.

Egyéb kifogásolnivalót is találtak

A vizsgált termékek többsége egyébként íz és biztonságosság szempontjából is megfelelt. Az érzékszervi vizsgálatokon azonban 6 terméknél hiányolták a megfelelő természetes csípősséget.

A teszten végül 8 termék végzett „nagyon jó” minősítéssel. A dm Bio közepesen erős mustár „jó”, a Penny Delikatess mustárja pedig csupán „elégséges” értékeléssel zárta a tesztet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.