Szalmonellamentes nyarat kívánunk!

Az ételek nem megfelelő tárolása, higiéniai kezelése nagyban hozzájárul a fertőzés kialakulásához. A nyári melegben járjunk fokozott óvatossággal, hiszen a tojás az egyik legérintettebb alapanyag, melyben megjelenhet a szalmonella.

A szalmonella egy baktérium, mely a szájon át kerül be a szervezetbe, rendszerint szennyezett élelmiszerrel vagy innivalóval. Magyarországon a betegség gyomor-bélhuruttal járó formája fordul elő. A tünetek általában a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával mutatkoznak meg. Jelentkezhet hányinger, hányás, hasmenés, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40°C-os láz is.
Az, hogy a háztartásokban miként tárolják és használják fel a tojásokat, nagyban befolyásolja az élelmiszer-biztonságot. Nézzük, mit tehetünk a fertőzés elkerülése érdekében a konyhában?

Mivel szalmonella maradványok találhatók a tojások héján, ennél fogva a kézmosás nélkülözhetetlen a tojásokkal való foglalkozást követően azért, hogy megelőzzük bármiféle mikroorganizmus ételbe juttatását!

A tojások héját viszont nem kellene megmosni, mivel a kutikulának vagy hamvasságnak is nevezett védőréteg borítja, ami meggátolja a baktériumok átjutását a héj pórusain.

Jó tudni!

Jó tudni! Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ellenzi az olyan nyers, vagy nem megfőtt, tojásokból előállított élelmiszerek fogyasztását, mint például a majonéz, a hollandi mártás, a tojásalapú fagylaltok vagy bizonyos (hab) desszertek; különösen, ha azokat otthon és pasztörizálatlan tojásból készítik. Erősen tanácsos a felületek megtisztítása és fertőtlenítése nyers tojás alapú keverékek habosítását követően, továbbá megbizonyosodni arról, hogy fedetlen, fogyasztáskész ételek nem kerülnek a habverés közelébe.

Amennyiben a tojások szennyezettek és következésképpen megmosandók, azonnali felhasználásuk javasolt!

A törött tojásoktól és héjaktól azonnal meg kell szabadulni és nem szabad azonos tálcán együtt tartogatni az épekkel.

Mivel a szalmonella hő hatására elpusztul, a megfelelő főzés - azaz minimum 70°C hőmérséklet az étel minden részében - további biztonságot ad a tojások elfogyasztásához!

Az olyan sérülékeny csoportok számára, mint a legyengült időskorúak, a betegek, a kisgyermekek és várandós nők, a tojásokat és a tojásokból készült fogásokat mindig alaposan át kell sütni, meg kell főzni.

Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság (EUFIC)
Meteogyógyászati teszt

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt gyakran erősen felhős lesz az ég és elszórtan esőre lehet számítani Délután nyugaton felszakadozhat a felhőzet, másutt a gyakran erősen felhős égből zápor, a hegyekben hózápor alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag