Tojás Hatásai
Okok, amiért több tojást kellene ennünk
Régebben erőteljesen tartotta magát az a nézet, hogy ha rendszeresen eszünk tojást, attól magas lesz a koleszterinszintünk, de szerencsére mára már egyre többen vannak tisztában azzal, hogy ez nem igaz. Sőt sok táplálkozáskutató kifejezetten szuperételként emlegeti, amit érdemes minél gyakrabban fogyasztani.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Hétvégi időjárás: elnyújtott front terheli meg a szervezetünket
A hétvégén nem egy erős, klasszikus front okozhat panaszokat, hanem egy elnyúló, kevert fronthatású, ciklonális időjárási helyzet, amely különösen a frontérzékenyeket, fejfájásra, ízületi fájdalomra, vérnyomásproblémákra hajlamosakat viselheti meg.
A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.