A legjobb agyserkentő ételek

HáziPatika

Rossz hír, hogy idővel az agyunk is öregszik és lassul, jó hír, hogy megfelelő ételek és italok fogyasztásával ez a folyamat jelentősen lelassítható. Sőt, vannak élelmiszerek, amik képesek rövid időre "felturbózni" teljesítményünket.

Ginzeng, hal, bogyós gyümölcsök vagy koffein - vajon tényleg felturbózzák az agyunkat, javítják a memóriánkat és segítenek a koncentrációban? A WebMD összegyűjtötte, melyek azok az ételek és italok, amik segítenek "karban tartani" agyunkat, és ezáltal lassítják az öregedéssel járó negatív hatásokat.

Így hat az agyunkra a koffein

Nincs bűvös varázsszer, melyből egyetlen korty megnövelné az IQ-szintünk, de vannak olyan anyagok, mint például a koffein, amik energetizálhatnak minket és segíthetnek a koncentrációban. A kávéban, csokoládéban, energiaitalokban és néhány gyógyszerben is megtalálható koffein a már jól megszokott módon adja meg agyunknak azt a löketet, amitől az akár a reggeli ébredés után, akár egy kiadós ebédet követően újra erőre kap. Hatása azonban rövid távú. Mégsem éri meg túlzásba vinni, például a kávézást, mert a túl sok koffein idegessé, nyugtalanná tehet minket, ami már rontja a koncentrációt.

A legjobb fűszerek az agyunknak

A fűszerek erejét sok egészségügyi probléma esetén felhasználhatjuk: segíthetik a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz vagy éppen az arthritisz elleni küzdelmet. Azonban ezeket akkor is felhasználhatjuk, ha vizsgára készülünk, vagy éppen olyan feladat előtt állunk, mely komoly agymunkát igényel. Kattintson a részletekért.

A cukor fokozhatja az éberséget

Az agyunk egyik kedvenc energiaforrása a cukor - na, nem az a fehér, szemcsés, amit a kávéba teszünk, hanem a glükóz, amit a testünk az elfogyasztott szénhidrátokból előállít. Ezért tapasztalhatjuk meg azt, hogy egy pohár narancslé vagy más gyümölcslé rövid távon felpörgeti a memóriánkat, gondolkodásunkat és mentális képességeinket. Ne feledjük azonban, hogy amilyen gyorsan felpörög, úgy olyan gyorsan "le is áll", ha kifogy az "üzemanyag". Mégsem érdemes folyton gyümölcslével újratölteni, mert az abban lévő túl sok cukor hosszú távon árthat a cukoranyagcserénknek, és akár inzulinrezisztencia, később 2-es típusú diabétesz kialakulásához is vezethet. De a túl sok cukor a szívünknek is árthat.

Az áfonya számos kedvező tulajdonsággal bír az agyra. Fotó: Getty Images
Az áfonya számos kedvező tulajdonsággal bír az agyra. Fotó: Getty Images

Ezért fontos a reggeli

Az elmúlt évtizedekben számtalan tanulmány foglalkozott már a nap első étkezésének fontosságával. A többi között például azt is bizonyították, hogy a reggeli javíthatja a rövid távú memóriát és a figyelmet. Kísérletekkel bizonyították, hogy azok a diákok, akik reggeliztek, jobban teljesítettek az iskolában, mint az étkezést kihagyó társaik. Természetesen az sem mindegy, hogy mit fogyasztunk ébredés után. A kutatók agyserkentő menüjében előkelő helyet foglalnak el a magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű gabonák, tejtermékek és gyümölcsök. Fontos azonban, hogy ne együk túl magunkat, a magas kalóriatartalmú reggeli ugyanis a tudósok szerint akadályozhatja a koncentrációt.

A hal az agy igazi tápláléka

Az agy felpörgetésében kétségkívül verhetetlen a fehérjében és omega-3 zsírsavakban gazdag hal. Az omega-3 zsírsavakat egyébként kulcsfontosságúnak gondolják a kutatók az agy egészsége szempontjából. Az omega-3 zsírsavakban gazdag étrend a kutatások szerint mérsékli ademenciakialakulásának kockázatát, sőt a stroke rizikóját is csökkenti és hozzájárul a mentális hanyatlás lassításához is. Ráadásul létfontosságú szerepet játszik a memória javításában, főképp idős korban. A kutatók szerint az agy és a szív egészségének megőrzéséhez heti kétszer kellene halat fogyasztanunk.

A mogyorós csoki a legjobb?

Nem éppen, de annyi bizonyos, hogy az olajos magvak és diófélék kiváló forrásai az antioxidánsoknak és az E-vitaminnak, melyeket a kutatások összekapcsoltak a lassabb kognitív hanyatlással. Az étcsokoládé pedig szintén erős antioxidáns tulajdonságokkal bír, és olyan természetes stimulánsokat tartalmaz, mint a koffein, ami köztudottan segíthet a koncentrációban.

A kutatók természetesen azt is kiszámolták, mennyit érdemes enni ezekből, hogy a szervezetünknek a legtöbb hasznot hajtsák, és ne vigyünk be velük túl sok zsírt vagy cukrot. A jó hír, hogy mindennap ehetünk "büntetlenül" egy kocka étcsokit (1 kocka kb. 13-14 gramm) és 12-14 szem mandulát (1 db kb. 1 g), vagy 3-4 egész dióbelet.

Az avokádó a teljes kiőrlésűekkel együtt csodát tesz

Szerveink megfelelő működésének kulcsa a megfelelő vérellátás, különösen igaz ez az agyra és a szívre. Kutatások szerint a teljes kiőrlésű gabonákban és gyümölcsökben, például az avokádóban gazdag étrend csökkentheti a szívbetegségek kockázatát és a rossz koleszterinszintet. Az ilyen táplálékokban gazdag étrend mellett kisebb az esélye annak, hogy az érfalakon plakkok halmozódjanak fel, így a véráramlás képes egészségesen ellátni az agyat, ami pedig ennek köszönhetően "friss" marad.

A teljes kiőrlésű gabonák vagy a teljes kiőrlésű liszt ráadásul rostokban és E-vitaminban is gazdagok. Az avokádó pedig a szervezetünk számára egészséges, egyszeresen telített zsírsavakat tartalmaz, ami hozzájárul az érrendszerünk rugalmasságának megőrzéséhez.

Az áfonya az igazi "szupergyümölcs"

Állatkísérletekkel bizonyították, hogy az áfonyában lévő antioxidánsok képesek megvédeni az agyat a szabadgyökök károsító hatásaitól és az olyan korral járó állapotok, mint a demencia, következményeit is hatékonyan mérséklik. A kutatások emellett azt is kimutatták, az áfonyában gazdag étrend az öregedő patkányoknál javította a tanulási képességet és az izomfunkciókat, melynek következtében a fiatalabb társaikkal egyenértékű teljesítményt nyújtottak.


Az egészséges étrend előnyei

Lehet, hogy elcsépelt, de igaz: ha az étrendünkből alapvető tápanyagok hiányoznak, akkor az károsíthatja a koncentrációs képességünket. De nemcsak a túl kevés, a túl sok evés is zavarhat a fókuszálásban. Egy kiadós étkezés után fáradtnak érezhetjük magunkat, míg ha túl kevés kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, akkor pedig az éhség vonja el a figyelmünket.

Vitaminok, ásványi anyagok, étrend-kiegészítők

A patikák, sőt az áruházak polcai is roskadoznak az egészségünk felturbózását ígérő étrend-kiegészítőktől. A B-, C-, E-vitaminokról, a béta-karotinról és a magnéziumról is számos kutatás bizonyította, hogy jótékonyan hat az agyra, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy ezek az említett vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó étrend-kiegészítők azoknál hoznak látványos eredmény, akik az említett anyagokat nem viszik be szervezetükbe az étkezéseik során.

A ginko, a ginzeng, és néhány vitamin, ásványi anyag, valamint gyógynövény kombinációja azonban úgy tűnik, tényleg jót tehet az agynak, viszont még mindig nincs elegendő tudományos bizonyíték, amivel ezt kétséget kizárólag alá lehetne támasztani. Mindenképp forduljunk orvosunkhoz, beszéljük meg gyógyszerészünkkel, mielőtt bármilyen új táplálékkiegészítő szedését elkezdenénk.

Így készüljünk fel egy fontos napra

Legyen az akár egy állásinterjú, akár egy fontos vizsga vagy prezentáció, érdemes az alábbiakkal felkészítenünk a testünket és agyunkat, hogy teljesítményünk legjavát tudjuk nyújtani.
Kezdjük az étkezést 100 százalékos gyümölcslével, teljes kiőrlésű bagellel és lazaccal, igyunk hozzá egy csésze kávét is. Ahhoz azonban, hogy még jobb eredményt érjünk el, a szakemberek szerint megfelelő mennyiségű és minőségű éjszakai alvás, elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása, némi testmozgás és egy kis meditáció sem árt.

Értékelje a cikket!

Számos oldalon olvastam, hogy a zöld teának DHT blokkoló hatása van, csak azt nem írták, hogy inni kell-e ehhez vagy pedig a fejbőrre önteni? Ebben tudna segítségemre lenni?

Kedves Kérdező! Bizonyítottan a koffein tartalmú samponnak van ilyen hatása, amely Alpecin néven kapható a patikában és nagyobb drogériákban.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban kedden délelőtt a pára és ködfoltok feloszlanak, többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként lehetnek közepesen felhős területek is.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag