Miért puffaszt a bab és a káposzta?

A haspuffadás fő okozói azok a bélgázok, amelyek emésztés közben keletkeznek. Egyes ételek fogyasztása nagyobb mennyiségű gáztermelődést vált ki, de némi odafigyeléssel, valamint okos konyhai praktikákkal és tüneti kezeléssel csökkenteni tudjuk a sokszor feszítő panaszokat.

A puffadás kialakulása

Bélflóránkat számos mikroorganizmus és baktérium alkotja, hogy emésztésünk zavartalanul működhessen. Az emésztés során bélgázok alakulnak ki, amely fő alkotóeleme a hidrogén és a szén-dioxid. Ezek aránya leginkább attól függ, hogy milyen emésztést segítő baktériumok élnek a vastagbelünkben, illetve, hogy éppen milyen ételt fogyasztottunk. Akkor puffadunk, ha a bevitt táplálék lebontása során nagyobb mennyiségű gáz keletkezik. Ilyen ételek a hüvelyesek, például a bab, valamint a keresztesvirágúak, azaz a káposztafélék is.

puffadás, káposzta

Bab és káposztafélék

A bab külső héja rezisztens, azaz az ember számára emészthetetlen keményítőt, valamint cukrot tartalmaz. A babhoz hasonlóan, a káposztafélék illóolaj, rost-, kén- és szintén emészthetetlen cukor tartalmával ugyancsak nehezen birkózik meg az emésztőrendszerünk. Amikor a megemésztetlen táplálék a bélbe jut, a baktériumok erjeszteni kezdik, ami gázt és puffadást okoz. Ha pedig finomított élelmiszerekkel együtt fogyasztjuk ezeket a zöldségeket, akkor még nagyobb kihívás elé állítjuk szervezetünket.

Segítő konyhai praktikák

A babot nem csak azért érdemes 8-12 órára beáztatni főzés előtt, hogy kissé megpuhuljon, hanem mert víz hatására a rostok egy része lebomlik, így könnyebben emészthetővé válik a szervezetünk számára. Nem csak a babot, de a káposztaféléket is érdemes áztatni, de ebben az esetben egy kevés sót is tehetünk a vízbe. Az áztatóvizet főzés során soha ne használjuk fel!

A széklettel és a fokozott bélgáz-termelődéssel kapcsolatos kellemetlenségek, vagyis a hasmenés, a puffadás hátterében az esetek jelentős részében étrendi hibák állnak. Érdemes hát megfogadni a dietetikusok ezzel kapcsolatos jó tanácsait. 12 hasbarát tipp a dietetikustól

A hőkezelés szintén segít, legfőképpen akkor, ha a főzést fedő nélkül végezzük, gyakori kevergetéssel, így közben a gázokat fejlesztő anyagok jó része szabadon távozhat. Akik pedig még biztosabbak akarnak lenni, azok forralás után az első vizet öntsék le a babról és a káposztáról, de akár már az is segíthet, ha a főzés közben megjelenő habtól megszabadulunk.

Fűszerezéssel szintén csökkenthetőek a káposzták vagy hüvelyesek elfogyasztása után érzett puffasztó panaszaink: használjunk köménymagot, édesköményt, majorannát, gyömbért, bors helyett pedig ezúttal inkább a borsikafű ajánlott.

Alkohol helyett tea

Nehéz ételekre szénsavas vagy alkoholos italok fogyasztását javasolják, ám ezek gyakran csak rontanak a tüneteken. Azonban egyes gyógyteák valódi segítséget nyújtanak, így akár már a puffasztó hatású ételek után közvetlenül is ihatunk belőlük, hogy csökkentsük a várhatóan jelentkező tüneteket. Ilyen felfúvódást csökkentő gyógynövény a zsálya és a kamillavirág is, amelyek szárított leveleit néhány perc forrázás után már ihatjuk is. A borsmenta szintén hatásos, ha fogyasztás előtt legalább 10 percig hagyjuk állni a forró vízben.

Mozgassuk meg magunkat!

A testmozgás segít abban, hogy a beleinkbe szorult gázok szabadabban távozhassanak és enyhüljön a puffadás. A fokozott légzés stimulálja a belső izmok összehúzódását, így már akár egy könnyed séta is segítheti az emésztésünket. A hasmasszázs célja tulajdonképpen szintén az átmozgatás, csak más módon: helyezzük a tenyerünket a hasunkra, majd az óramutató járásával megegyező módon tegyünk körkörös mozdulatokat. Határozottan, de finoman masszírozzunk.

Szabaduljunk meg a kellemetlen tünetektől!

Bár a haspuffadás többnyire nem elviselhetetlen, vannak olyan módszerek, amelyekkel könnyebben és gyorsabban túljuthatunk a kellemetlen tüneteken. Ilyen segítség a patikákban vény nélkül kapható görcsoldó hatású szerek, vagy amelyek csökkentik a belek gáztartalmát.

A szimetikon hatóanyag nem szívódik fel a szervezetünkben, hatását úgy fejti ki, hogy az emésztőrendszerbe jutva felbontja a gyomorba és belekbe szorult gázbuborékokat, amelyek így - vele együtt - akadálytalanul, természetes módon távozhatnak. Az alverin-citrát a simaizmokat elernyesztve csökkenti a görcsös hasfájást. A két hatóanyag együttesen alkalmazva egymás hatását segítheti. Ha a betegtájékoztatóban leírtak szerint alkalmazzuk ezeket a gyógyszereket, akkor hatékonyan felülkerekedhetünk a feszítő tüneteinken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!