Megbántottak? Ezzel a módszerrel könnyen továbbléphetsz

Ha megsért valaki, vesd papírra az érzéseid, így könnyebben megszabadulhatsz tőlük – állítja egy japán kutatás.

Ha megbántanak, rosszul esik, ez természetes. Az azonban már nem mindegy, mindezt hogyan kezeled. Ha ugyanis leírod az érzéseid, majd a papírlapot széttéped és kidobod, az segít csökkenteni az ilyenkor felgyülemlett dühöt – számol be a Nagoya University kutatásának eredményeiről a Science Daily.

düh, kdühkezelés, mérges, haragos, harag
A dühöt lehet kezelni, de nem mindegy, hogyan. Fotó: Getty Images

Írd le és dobd ki!

A kutatók arra kérték a vizsgálatban résztvevő egyetemi hallgatókat, hogy írjanak rövid véleményeket fontos társadalmi problémákról, például arról: be kellene-e tiltani a nyilvános dohányzást. Függetlenül attól, hogy a résztvevők mit írtak, az értékelők alacsony pontszámot adtak nekik az intelligencia, az érdeklődés, a barátságosság, a logika és a racionalitás terén. A kutatók emellett sértő megjegyzéssel látták el a szövegeket: "Nem tudom elhinni, hogy egy tanult ember így gondolkodik. Remélem, tanul majd valamit az egyetemi évei alatt."

Sokat dolgozol, de nem engeded ki a gőzt? A stressz benyújthatja a számlát, mondjuk kiégés formájában. Íme néhány ötperces stresszcsökkentő gyakorlat. 

Miután kiosztották az értékeléssel ellátott véleményeket, megkérték a résztvevőket, hogy írják le a visszajelzésekkel kapcsolatos gondolataikat. Végül arra kérték őket, hogy a dokumentumot dobják a szemetesbe, tegyék az iratmegsemmisítőbe, vagy tartsák az asztalukon lévő dossziéban, illetve tegyék egy műanyag dobozba.

A diákoknak ezután értékelniük kellett a dühüket. A várakozásoknak megfelelően minden résztvevő magasabb szintű dühről számolt be, miután sértő megjegyzéseket kaptak. Azoknál azonban, akik a papírt a szemetesbe dobták vagy megsemmisítették, a düh szintje visszatért a kezdeti állapotra. Eközben akik megtartották a sértés nyomtatott példányát, csak kis mértékben nyugodtak meg. "Arra számítottunk, hogy módszerünk bizonyos mértékig elnyomja a dühöt, meglepődtünk azonban azon, hogy az szinte teljesen megszűnt" – mondta Nobuyuki Kawai vezető kutató.

A kutatók szerint azért is fontos, hogy megtalálták ezt a stresszcsökkentő módszert, mert a munkahelyi és a magánéleti düh kontrollálása számos negatív egészségügyi kockázatot segíthet csökkenteni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!