Az anyaság alkoholistává tehet?

Az anyasággal járó stressz miatt sok nő nyúl a pohárhoz. Akár egy egész üveg bort is megihatnak egy éjszaka alatt - derült ki egy felmérésből.

A Netmums című weboldalon 3 000 nő részvételével végzett felmérés kiderítette, hogy az anyák 49 százaléka majdnem minden hétköznap iszik este otthon. Azok közül, akik beismerték, hogy az ajánlott 2-3 pohár bornál többet fogyasztották, 81 százalék mondta azt, hogy a stresszt akarta ilyen módon levezetni.

A felmérés feltárta a szülők riasztó mértékű alkoholfogyasztását, különösen az anyákét, akik közül 86 százalék vélte úgy, hogy bizony túl sokat iszik. A felmérés segít a kormány "Tudd, hol a határ" kampányában, mely szerint a lakosság 42 százaléka a stressz oldása céljából iszik.

Szélütés A 2 000 fő bevonásával készült felmérés szerint a 25-44 éves korosztály 51 százaléka a feszültség miatt iszik, míg az 55 év felettieknél ez az arány mindössze 30 százalék. Az összes alkoholfogyasztó 42 százaléka iszik a stressz miatt, de a férfiak körében a jelenség gyakoribb.

A Netmums szerint a kutatás rámutat: sokan úgy döntögetik be egyik üveg italt a másik után, hogy nem mérlegelik az egészségügyi következményeket. A szakértők javasolják, hogy más módokon vezessük le a feszültséget, például testedzéssel vagy meditációval. Az alkohol csak tovább növelheti a stressz-szintet, emellett emeli a rák, a szívbetegségek és az agyvérzés kockázatát.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Önkéntes napon jártunk a Rex Állatotthonban

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

Nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék napközben még nem várható. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra