„Minden osztályban van autista gyerek, még ha nem is kapott diagnózist”

Bő tíz év alatt megháromszorozódott a diagnosztizált autista gyerekek száma, ám emögött nem az áll, hogy többen lennének, mint korábban.

A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a legutóbbi népszámlálási eredmények alapján a 19 év alatti autisták száma megháromszorozódott 2011-hez képest. Az RTL által megkérdezett szakember szerint azonban nem gyakoribb az autizmus, mint korábban, de mára – a diagnosztikus eszközök finomodásával – sokkal több esetben fel tudják ismerni az érintetteket. 

autista, autizmus
Az autizmus egyik tünete lehet, amikor a gyerek nem játszik másokkal. Fotó: Getty Images

Az autizmus spektrumzavar egy viselkedési tünetegyüttes, amelynek oka minden valószínűség szerint az idegrendszer fejlődésének rendellenessége. A kórképet a spontán kölcsönös társas kommunikáció és a rugalmas gondolkodást és viselkedésszervezést megalapozó készségek fejlődési elmaradása jellemzi.

Már magzatként autista

Az összes pszichiátriai zavar közül az autizmus az, ami a leginkább meghatározható genetikailag, ez ugyanis több mint 90 százalékos eséllyel öröklődik. Autista gyereknek tehát nagyon gyakran autista valamelyik szülője is, azonban a jelenleg 30-40 éves korosztály kimaradt a szűrésekből. Sokan most kezdenek el azon gondolkozni: lehetséges, hogy ők is érintettek– mondta el az RTL-nek Vétek Zsófi pszichológus, gyógypedagógus. Ezért lehet az is, hogy a felnőtt-diagnosztika berobbant az utóbbi években. „Nagyon leegyszerűsítve már a magzat is autista az anyukája hasában” – fogalmazott a szakember.

Már az autizmus diagnosztizálásában is részt vesz a mesterséges intelligencia, az érintettek retinájáról olvassa le a kórképet. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.