Ön is csak papíron megy szabadságra?

Bár a hazai munkavállalók negyven százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, így is minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot - derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből.

A közel 4 ezer dolgozó megkérdezésével készült Szabadság - élünk vele? című reprezentatív felmérésből kiderül, a munka mellett nem fordítunk elég időt a feltöltődésre, kikapcsolódásra. A hazai munkavállalók negyven százaléka, ezen belül is leginkább a nők és a saját bevallásuk szerint nélkülözések közt élők találják kevésnek az adott évben kivehető szabadnapok számát, míg az anyagi biztonságban élők nagyobb része elégedett ezzel.

A megkérdezettek közel felével többször előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra vagy munkája miatt meg kellett szakítania azt, esetleg felettese nem engedte el pihenni a kiválasztott időpontban. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki a munkáltatója, arról azonban, hogy mikor megy szabadságra, 52 százalék nagyobb részben szabadon dönthet.

A munkavállalók harmada nem tudja kivenni a szabadságát

A munkavállalók 31 százaléka nem tudja kivenni az összes szabadnapját az adott évben: a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg év végén. Aggasztó az az eredmény is, hogy az említett 31 százalékból 8 százalék egyáltalán nem, vagy csak pár napra megy szabadságra . Ez leginkább a felsővezetőkre és az egyéni vállalkozókra jellemző.

Azok, akik nem tudják kivenni az összes szabadnapjukat, az esetek közel felében az elvégzendő munka mennyiségében látják pihenésük akadályát. Tízből négy esetben viszont a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy amúgy sincs pénze nyaralásra. 10 százalék nem szeret kiesni a munkából, illetve 5 százalék kifejezetten munkamániásnak vallja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében az átlagosnál magasabb azon munkavállalók aránya, akiknek szabadnapjaik legalább fele megmarad év végére.

A kutatásból kiderül az is, hogy bár a résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában pihenne legszívesebben , erre mindössze 9 százaléknak van lehetősége. A belföldi turizmus szempontjából viszont jó hír, hogy minden harmadik munkavállaló nyaral belföldön panzióban, apartmanban vagy látogatja meg barátait, ismerőseit.

Pozitív eredmény az is, hogy a megkérdezettek több mint fele maga dönti el, mikor megy pihenni, a legtöbben (71 százalék) több részletben veszik ki szabadnapjaikat. A dolgozók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig kevesebb, mint egy hétre utazik el. Biztató, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban, még akkor is, ha ez csupán a megkérdezettek 6 százalékára igaz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

A felhős keleti országrészben is csökken a felhőzet. Általában sok napsütés várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett. Elvétve zápor előfordulhat. A Dunántúlon nagy területen kísérhetik élénk, az északnyugati részeken erős lökések is a déli, délkeleti szelet. A hőmérséklet délután 13 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Se fronthatás, se eső nem ronthatja el a vasárnapot.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra