Kiderült, hol vannak a legjobb fizetések itthon

Továbbra is Budapesten számíthatnak a munkavállalók a legmagasabb bérekre, a megyék és a főváros közötti bérszakadék azonban valamelyest csökkent tavaly.

Budapesten 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 467 286 forint volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most kiadott Fókuszban a vármegyék, térségi összehasonlítás című kiadványából, amelynek legfőbb újdonságait a vg.hu szedte csokorba. A legalacsonyabb átlagbért tavaly Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jegyezték fel 271 320 forintos nettó értékkel. Ez nemcsak a fővárosi bérszínvonaltól marad el jelentősen, de az országos átlagtól is.

Utóbbi az elmúlt évben 379 836 forint volt, fontos azonban megjegyezni, hogy a kiemelkedő budapesti fizetések nagy hatással bírtak rá. Beszédes ugyanis, hogy csupán két megye, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom tudta meghaladni az országos átlagot. Előbbi közel 411 ezer forintos nettó átlagkereseti mutatóval, utóbbi pedig 379 872 forinttal – azaz mindösszesen 36 forintos eltéréssel. Arra egyébként évek óta nem volt példa, hogy két megye is elérje az országos átlagot. A tavalyi jó eredmény a vg.hu cikke szerint annak tudható be, hogy a fővárosban hosszú ideje átlag alatti a bérnövekedés üteme.

Érdekesség, hogy nem minden szektorban áll Budapest az élen. A fizikai munkát végzők több megyében is jobban keresnek, mint a fővárosban. Győr-Moson-Sopron megyében például nettó 359 802 forintot vihettek haza átlagosan, míg Budapest ennél lényegesen kevesebbet, 310 484 forintot.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!