Nagyon kevés gyermek született itthon áprilisban

Áprilisban csupán 6139 gyermek született Magyarországon, ami 3,9 százalékkal kevesebb, mint a tavaly áprilisi adat – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH gyorstájékoztatója szerint az idei év első harmadában összesen 25 468 gyermek jött világra, ami 7,9 százalékkal marad el a 2023. január-április közötti élveszületések számától. Idén eddig egyetlen hónapban sem közelítette meg a születésszám a 7 ezret. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,37, jelentősen elmaradva az egy évvel korábbi 1,48-as értéktől. Mint azt korábban megírtuk, ahhoz, hogy a népesség ne csökkenjen, a termékenységi arányszámnak tartósan el kellene érnie a 2,1-es értéket.

A halálozások száma szintén csökkent, mintegy 10 százalékkal 2023 áprilisához viszonyítva: idén áprilisban 9396-an haltak meg az országban. Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent a tavalyi év időszakához viszonyítva, mint a születések száma, így tavaly áprilishoz képest ezúttal a természetes fogyás is valamelyest alacsonyabban alakult. A múlt hónapban 3257 fővel csökkent ilyen módon a népesség. Az év első négy hónapja során a természetes fogyás 17 630 fő volt.

Beszámoltunk róla: egy, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézet által 2021 decemberében kiadott előrejelzés szerint az évszázad közepére 8,5 millió főre csökkenhet az ország lakossága. Ezzel egyidejűleg valószínűsíthetően el is öregedik a társadalom, és a mostani 30 helyett 2050-ben már 47 időskorú juthat száz aktív korú lakosra.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!