Több nő állt munkába, mint férfi

A KSH friss adatai szerint áprilisban 4 millió 749 ezer volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék.

A 2024. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 739 ezer fő volt, 41 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, 2 millió 496 ezer főt tett ki, míg a nők esetében 39 ezerrel, 2 millió 243 ezer főre bővült - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adataiból.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 567 ezer fő dolgozott, 38 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Míg a külföldön dolgozók létszáma 11 ezerrel, 110 ezer főre bővült, addig a közfoglalkoztatottak létszáma 8 ezerrel, 62 ezer főre csökkent.

munka
39 ezer fővel nőtt a foglaalkoztatottak száma áprilisban. Fotó: Getty Images

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,6 százalékponttal, 74,9%-ra nőtt. A ráta a férfiak esetében változatlan, 78,7% maradt, míg a nőknél 1,1 százalékponttal, 71,1%-ra emelkedett.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. április végén az egy évvel korábbihoz képest 2,1%-kal, 231 ezer főre csökkent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!