Kiderült, mi miatt aggódnak az idősek

Leginkább az anyagi, majd az egészségügyi gondok, valamint magány a három legjellemzőbb probléma, amely az idős embereket aggasztja – állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetem és a Civil Centrum Alapítvány közös kutatása Székesfehérváron.

Elsősorban az életminőséget befolyásoló nehézségekre, közszolgáltatásokra voltak kíváncsiak felmérésükben a kutatók, de azt is vizsgálták, mit gondolnak a kitöltők az egyes kulcsszereplőkről, így az államról, az önkormányzatról, a civil szervezetekről, a családról és a munkahelyekről. A 2022 első felében zajlott, most bemutatott kutatásban a 176 székesfehérvári, 55 éven felüli válaszadó fele elsőként a pénzügyi problémákat említette – alacsony nyugdíj, infláció –, ezután következett az egészségi állapot, illetve az egészségügy romló helyzete, a harmadik helyre pedig a magány került. Emellett a családdal kapcsolatos gondok is nyomasztják az idős embereket – írja közleményében a Corvinus.

A megkérdezettek 7 százaléka említette a társadalmi problémákat mint aggodalomra okot adó tényezőt, főleg az egyre terjedő agresszivitásra, a közéleti konfliktusokra gondolva. Megjelentek politikai tényezők is, ahol a hazai és a világpolitikai eseményeket jelölték meg a kitöltők. A környezettel kapcsolatos aggodalom csak nagyon kevés esetben került be a három legfontosabb tényező közé.

idős nő, bankautomata
Leginkább az anyagi gondok aggasztják az idős embereket egy friss hazai felmérés szerint. Fotó: Getty Images

A megkérdezettek a családról és az önkormányzatról gondolják leginkább, hogy képesek segíteni a nehézségeik megoldásában, míg utolsó helyre az állam került. Annak megítélésében, hogy ki az, aki valóban akar is segíteni, az első helyre szintén a család került, a második helyre a civil szervezetek, harmadikra az önkormányzatok. Az adatok alapján az a kép rajzolódott ki, hogy a válaszadók az államról és az önkormányzatról gondolják, hogy a lehetőségeikhez képest nem tesznek meg mindent a megoldás érdekében, míg a családról és a civil szervezetekről, hogy hiába szeretnének, nem tudnak annyira segíteni. Érdekesség, hogy a civil szervezeti tagok kritikusabbak az állammal és az önkormányzattal szemben.

A kérdőív arra is rákérdezett, melyek az idős emberek számára a legfontosabb közszolgáltatások. Első helyen szerepelt (57 százalékos említéssel) a háziorvosi ellátás, másodikon a szakorvosi (24 százalék), a harmadik hely jutott a kultúrának (15 százalék), így a többi között a könyvtárnak és a színháznak.

Az idősek zöme szerint nem adnak a szavukra

Arról is kérdezték az időseket, hogy mennyiben kérik ki a véleményüket a számukra fontos kérdésekben. „A felmérésben az idősek 80 százaléka (!) válaszolt úgy, hogy nem kérdezik meg a véleményüket, ha mégis, nem veszik azt figyelembe” – emelte ki Révész Éva Erika, a Corvinus oktatója, a felmérés egyik vezetője. „Minél magasabb az iskolai végzettsége valakinek, annál fontosabb számára, hogy kikérjék a véleményét” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szeretnének-e a nyugdíj mellett még dolgozni, 65 százalék válaszolt nemmel. Mind a munkavállalásnál, mind az önkéntes munkánál nagyon fontos motivációt jelent a társas kapcsolatok kialakítása. A kutatók megemlítették, hogy az önkéntes munka fontos szerepe még a másokon való segítés, valamint az új ismeretek szerzésének, illetve új barátságok kötésének lehetősége. A kutatás szerint a 60-70 év közötti korosztály a legaktívabb az önkéntes munkában.

Ebben fejlődnének a nők és a férfiak

A felmérés kitért arra is, milyen jövőbeni kompetenciák fejlesztését tartják lényegesnek a megkérdezettek. Az első helyen szerepelt a digitális kompetenciák fejlesztése (főleg a nők tartják ezt lényegesnek), a személyes kapcsolatok fejlesztése (ez a férfiaknak fontosabb), de többen említették az alkotás, az önkifejezés, illetve a gondolkodási képességek fejlesztését is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!