Arc alapján engedi a cigarettavásárlást az új automata

Hétfőtől szerezhetik be a japán kereskedők azt a cigaretta-automatát, amely vásárlói életkorát arccsontozatukból, ráncaikból és bőrük állapotából mondja meg - írta a Yomiuri Shinbun.

A vásárlóknak az automatán elhelyezett arcfelismerő kamerába kell nézniük, majd egy gombot megnyomniuk, aminek hatására a gép három másodpercen belül megállapítja, hogy a vásárló 20 év felett van-e, ez ugyanis Japánban a cigarettavásárlás alsó korhatára.

Ha a gép bizonytalan a kamera előtt álló személy életkorában, akkor jogosítványával tudja pontosítani az adatokat. Erre külön beolvasónyílás áll rendelkezésre, ám ezt várhatóan nem fogják túl gyakran alkalmazni, hiszen a tesztelési periódusban a gép 90 százalékos biztonsággal állapította meg ötszáz, 10 és 69 év között lévő kísérleti alany életkorát. A készüléket a Kiotó prefektúrában található Nagaokakjóban gyártotta az automatagyártással foglalkozó Fujikata cég: remélik, hogy az első évben sikerül legalább tízezer ilyen automatát beüzemelniük.

Nem ez az egyetlen próbálkozás a fiatalkori dohányzás visszaszorítására Japánban. A Tobacco Institute of Japan csak felnőttek által használható vásárlókártyákat kíván kiadni - ezeket 2008 tavaszától lehet majd használni, és csak e kártyák birtokában lehet majd cigarettát vásárolni a szigetországban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra