Ezek a legnépszerűbb gyerektáborok idén

Az infláció ellenére sem csökkent a nyári gyerektáborok népszerűsége a szakértő szerint.

Idén több mint 230 ezer gyermeket írattak be nyári táborokba, ami csekély növekedést jelent a tavalyi évhez képest – mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője. Kifejtette, a legtöbben sporttáborokba mennek, de ugyancsak sokan választják az angoltáborokat, valamint a honvédelmi és katonai táborokat. Ezenkívül egyre több extrém és különleges tematika is megjelenik a kínálatban. A többi között például robotika-, drón-, mesterségesintelligencia- és mikrochipprogramozó tábor is indul az országban.

gyerektábor, gyerekcsoport, erdő, park
Az idei évben több mint 200 ezer gyermek mehet táborozni a nyáron. Fotó: Getty Images

Tóth Béla szerint több oka is van, hogy az áremelkedések ellenére sem csökkent a gyermektáborok iránti kereslet. Egyfelől sok szülő már a tél végén elkezdi tervezni a nyarat, illetve él az előfoglalás jelentette kedvezményekkel. Másfelől a 11 hetes vakáció alatt muszáj megoldani a gyerekek felügyeletét, és aki teheti, igyekszik erre élménydús megoldást találni. A táboroztatás előnye, hogy így a szülő biztonságban tudhatja gyermekét, amíg dolgozik.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a tábortematika kiválasztásánál? Mutatjuk.

A szakértő kitért rá, táborválasztásnál mindig legyen az a legfontosabb szempont, hogy azt legálisan működő alapítvány, egyesült vagy vállalkozás szervezze. Így lehetünk biztosak abban, hogy a szervező minden egészségügyi és biztonsági szabályt betart majd, illetve a kifizetett összegért cserébe minden meghirdetett program megvalósul, és a gyerekek megfelelő minőségű étkeztetésben részesülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!