Ezért ne aludj a mobiloddal!

Jobb, ha éjszakára nem marad kartávolságon belül a mobilunk: egyes esetekben ugyanis előfordulhat, hogy álmunkban a kezünkbe vesszük és üzenetet küldünk valakinek. Az alvajáráshoz hasonló jelenségről van szó, ami nem feltétlenül jelent bajt, ha viszont más alvászavarokkal párosul, érdemes utána járni.

Talán elsőre hihetetlennek tűnik, de sajnos valóban írhatunk üzenetet álmunkban - és ennek lehetnek kellemetlen következményei - írja a Healthline

Ez általában akkor történhet, ha üzenetet kapunk, a telefonunk pedig jelez (rezeg, pittyeg például), az agyunk pedig ugyanúgy reagál rá, mintha ébren lennénk. Persze nem feltétlenül lesz értelme annak, amit visszaírunk, 

Ez a jelenség egyike az úgynevezett paraszomniáknak, amikor valaki alvás közben nem az alvásnak megfelelően viselkedik: ilyen például az alvajárás is. A különböző paraszomniák az alvási ciklus különböző szakaszaihoz kapcsolódnak.

Alvajárás közben az agy mozgást és a koordinációt irányító részei működésbe lépnek, míg a magasabb funkciókat, például a racionalitást és a memóriát irányító részek továbbra is "kikapcsolva" maradnak. Az alvás közbeni üzenetírás is hasonló részleges tudatállapotban történhet, de azt még nem tudjuk, az alvási ciklus melyik részében történik meg, és az agy mely részei aktiválódnak ilyenkor.

Egy 2013-as tanulmányban, amely a technológia használatáról és az alvásról szólt, a résztvevők 10 százaléka számolt be arról, hogy hetente legalább néhány éjszaka a mobiltelefonja miatt ébredt fel. Attól függően, hogy az alvási ciklus mely szakaszát zavarják meg, olyan tudatállapotot válthatnak ki, amelyben el lehet küldeni egy szöveges üzenetet anélkül, hogy reggel emlékeznénk rá.

A paraszomniák bármelyik életkorban kialakulhatnak, de általában gyermekkorban jelentkeznek. Genetikai tényezők is állhatnak mögöttük, valamint a stressz, az alváshiány, a felborult alvási ritmus is kiválthatja.

alvászavar mobiltelefon
Jobb, ha éjszakára nincs kartávolságon belül a telefonunk. Fotó: Getty Images

Ha például éjszakai értesítést kapunk, a pittyegés hatására automatikusan a telefonunkért nyúlunk, ahogy azt napközben is szoktuk tenni, és bepötyögünk egy választ - akkor is, ha nem üzenetet kaptunk. De az is lehet, hogy nincs is ilyen kiváltó oka, egyszerűen csak annyira automatikus már számunkra a mobilozás, hogy félig tudatos állapotban is csináljuk.

Hogy előzhető meg?

Természetesen a probléma nem komoly, viszont számos kínos szituációhoz is vezethet. Ha másfajta alvászavarral is küzdünk, akkor viszont érdemes orvoshoz fordulni, és utána járni a problémának.

Ha csak az alvás közbeni üzenetek okoznak gondot, akkor a megoldás egyszerű: lehetőleg ne vigyük magunkkal az ágyba, vagy ha mégis, akkor kapcsoljuk ki az értesítéseket, némítsuk el, vagy tegyük éjszakai módba.

Akárhogy is, az alvásunknak mindenképpen jót tesz, ha a telefonunkat és más elektronikai eszközünket nem visszük magunkkal a hálószobánkba. Több kutatás is alátámasztja, hogy a mobilok és más, interaktív eszközök használata összefügg az alvási problémákkal.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!