Ezért fontos a minőségi alvás

Három tényezőn áll vagy bukik az egészségi állapotot igencsak befolyásoló alvás.

A minőségi alvásnak három fontos jellemzője van: az időzítés, hogy mikor alszunk, a mennyiség, hogy mennyit alszunk, valamint a folyamatosság, vagyis hogy mennyire alszunk zavartalanulmondta el az RTL Fókusz című műsorában Dr. Szakács Zoltán alvásszakértő.

alvás, alszik, pihen
Fontos, hogy valóban pihentető legyen az alvás. Fotó: Getty Images

Az agy közben dolgozik

Alvás közben agyunk fontos munkát végez. Ilyenkor működik legerősebben az immunrendszerünk és éjszaka frissül a memóriánk is. Egy csecsemő akár 18 órát is képes átaludni, az óvodásoknak 10-13 órára van szükségük az egészséges fejlődés érdekében, a kamaszoknak pedig legalább 9-10 órát kéne pihenniük mindennap. Ez a homloklebeny fejlődéséhez is elengedhetetlenül fontos, amely húszéves korig tart. Felnőttkorban 7 óra az ideális alvási idő, de az sem mindegy, hogy ezt mikorra időzítjük.  

A jó alvás éppúgy az egészségmegőrzés alappillére, mint a helyes táplálkozás vagy a rendszeres mozgás. Íme néhány tipp, hogy mi segítheti elő a nyugodt éjszakai pihenést, megelőzve az alváshiányt és annak lehetséges kockázatait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!